VIII. Fejezet

Kedves olvasóim!

Tájékoztatnálak titeket, hogy már napokkal ezelőtt feltettem az első fejezetet a másik blogomra. Megköszönném, ha belenéznétek! ;)

Ehhez, és a másik fejezethez is jó olvasást kívánok!

N.

                      Boszorkányi viszony

           - Lizzy mi a baj? Miért vagy ilyen zaklatott? – kérdezte a nagyi, amint hazaértem. Nem mondtam semmit sem Dawn-nak, csak elviharzottam, mintha szellemet láttam volna. Ilyenkor mi a teendő? Hogy védhetném meg? És egyáltalán mi fog velük történni?

           - Lizzy! Neked beszél ez a vénasszony! – szólt rám a nagyi. Imádom, amikor egyesszám harmadik személyben beszél magáról!

           - Látomásom volt – mormoltam, miközben a könyvben kerestem valamit a démon ellen. Fekete fény övezte, és egy nyíl volt a kezében. A könyvben egyik démonra sem illik ez a leírás.

           - Lizzy, én hátha tudok segíteni! Hatalmas az erő, amivel rendelkezek, hadd segítsek!

           - Jó, oké... – elmagyaráztam a nagyinak, amit láttam, ő pedig magabiztosan rávágta, hogy...

           - Árnyőr. Te egy árnyőrt láttál, kedvesem!

           - És ez mit jelent?

           - Azt, hogy a drága barátnőd is egy boszorkány. Az árnyőrök nem támadhatnak halandókra, csakis a boszorkányokra, és a fényőrökre.

           - És mik azok a fényőrök?

           - Ők a boszorkányok védencei. Szerintem te is hamarosan kapni fogsz egyet.

           - Neked ki a fényőröd?

           - Hát... – láttam a nagyin, hogy egy kicsit hezitál, de nem értettem, hogy miért.

           - Nagyi mi az?

           - Semmi, csak elgondolkoztam valamin. Öreg vagyok én már! De most mennünk kell, ha meg akarjuk védeni a barátaidat! Tudod hol lakik?

           - Igen. De hogyan pusztítjuk el a gonoszt?

           - Csak meg kell sebezni a nyilával. Azt majd te megoldod, de most menjünk!

          Leparkoltam a kocsit Dawn háza előtt. Nagyon gyorsan a bejárathoz siettünk, ám mikor kopogtunk, senki sem nyitott ajtót.

           - Most mit tegyünk? – kérdeztem a nagyitól.

           - Hát mi mást; teleportálj be minket!

           - Biztos, hogy ez jó ötlet?

           - Igen, gyerünk! – megtettem hát, amire a nagyi kért, és beteleportáltam magunkat a házba, de bent csak nagy rendetlenség fogadott minket. Olyan volt, mintha betörtek volna hozzájuk. Egyszer csak hangokat hallottunk, a konyha felől. Sikítást, pontosabban. Elkezdtünk a hang felé rohanni, ám ekkor szaladt ki Dawn és egy másik lány a szobából. Elég meglepett arcot vágtak, ám engem ez abban a pillanatban hidegen hagyott. Inkább az foglalkoztatott, hogy hogyan keverjük ki magunkat ebből a helyzetből. Idő közben az árnyőr is megjelent, és a nyilát felém szegezte. Kis idő múlva lőtt is. Reflex-szerűen cselekedtem; felemeltem a kezem, és a másik irányba teleportáltam a nyilat, egyenesen az árnyőr szívébe. Ő kínok közepette elégett, és még csak nyomot sem hagyott maga után. Ez rendkívül furcsa!

           - Lizzy, te meg mit keresel itt? – kérdezte Dawn, miután magához tért az ámulatból.

           - Hát, ezt nehéz lenne elmagyarázni...

           - De szívesen megtesszük, ha van kedvetek egy csésze teához – mondta mosolyogva a nagyi. Csak úgy sugárzott belőle a szeretet, és ez a két lányt is mosolyra fakasztotta.

           - Nos, akkor elmagyarázod, hogy mit kerestél a legjobbkor és a legjobb helyen? – kérdezte Dawn, a nappaliban ülve, majd belekortyolt a teába. Nem tűnik valami meglepettnek, pedig látta, amikor használtam az erőmet.

           - Mondd csak, hiszel a természetfelettiben? – kínos mosoly ült az arcomra, de nem tudtam, hogyan tálalhatnám a dolgot szegényeknek. A nagyi most nem segített, ő inkább a vacsorával volt elfoglalva.

           - Nos, igen, hiszünk benne, mivel mi boszorkányok vagyunk – mondta nemes egyszerűséggel Dawn, két korty tea között.

           - Valóban?

           - Igen, és nagyon hálásak vagyunk, amiért segítettél nekünk, de igazán nem kellett volna. Magunk is megoldottuk volna a dolgot – mondta a lány, akiről még mindig nem tudom, hogy kicsoda.

           - És te ki is... ?

           - Malory vagyok, Dawn nővére – így már minden világos.

           - És ti milyen erőket birtokoltok? – fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy megtudjam.

           - Én robbantok és fagyasztok, Malory pedig ügyes alakváltó.

           - Nem értem, egy alakváltó hogyan tudja megvédeni magát a csatákban?

           - Ha alakot váltok, akkor uralom is annak az erejét, akinek felvettem az alakját. Tehát, ha átalakulok, mondjuk Dawn-ná – és miközben mondta, csinálta is – akkor én is megfagyasztok dolgokat – megfogta az egyik párnát, és a magasba dobta, közben pedig az megállt a levegőben. Ez eléggé hihetetlen.

           - De sajnos csak pár másodpercig tart ez a dolog. Utána visszaváltozik önmagává – mondta Dawn, egy kis kárörömmel.

           - De minél idősebb leszek, annál tapasztaltabb, és annál erősebb – mondta Malory, már a saját testében.

           - Te milyen erővel rendelkezel?

           - Teleportálok, és látó is vagyok. Vannak látomásaim, és ezért voltam a jó helyen a jó időben.

           - Várjunk csak, te két erőt is birtokolsz? – kérdezte Dawn.

           - Te nagyon erős boszorkány lehetsz! És mióta... ?

           - Alig egy hónapja.

           - Micsoda? – mindketten nagyon meg voltak döbbenve, én pedig nem értettem semmit sem.

           - Nagyon erős lehet a vérvonalad, ha egyszerre két erőt is birtokolsz, méghozzá alig egy hónapja kezdted! – hát igen, ezt már hallottam valahol...

          Hamarosan hazament a két lány, azzal az indokkal, hogy takarítaniuk kell. Elég nagy város ez a London, hiszen a könyv azt írja, hogy nagyon kevés boszorkány létezik.

Nem töprengtem ezen tovább, inkább vettem egy forró zuhanyt, és lemostam a nap izgalmait magamról. Önbizalommal töltött el a tény, hogy ma meg tudtam védeni magam a rám, és másokra leselkedő gonosz ellen. Érzetem, hogy nem ez volt az utolsó alkalom.