XXV. Fejezet

Kedves olvasóim!

Megcsapott az ihlet szele. A gond az, hogy szinte senki sem kíváncsi rá. Nagyon örülnék, ha azok, akik olvassák ezt a blogot elkezdenék hirdetni. Olvasó nélkül nincs értelme megosztani az irományaimat, és kevesebb energiámba is kerülne, ha nem kéne felraknom a fejezeteket.

Jó lenne, ha többen olvasnák az irományaimat!

Jó olvasást!

N.

                    Új remények.

          Már fél óra eltelt, és gondolkozni kezdtem. Kezdett bűntudatom lenni, amiért Nate elvitt egy csodás randira, én meg otthagytam. Meg sem mondtam neki, hogy hova mentem. Nem is volt rá szükség. Nate tudja, hogy mikor hol vagyok, és érzi amit érzek. Csak egy dolog van, amit nem értek. Ha érzi, amit érzek, akkor miért nem érezte, hogy szeretem őt?

           - Mondd csak, miért figyelsz engem? Mit akarsz még tőlem? – kérdezte Charles a hátam mögött, kizökkentve a gondolatmenetemből. Észre sem vettem, hogy elteleportált. Megfigyelésben nem vagyok túl jó.

           - Miért akarjátok Nate-et elküldeni tőlem? – neki szegeztem a kérdést, kíméletlenül. De neki a szeme sem rebbent. Éreztem, hogy ez nehéz vita lesz.

           - Azért, mert egyetlen egy szabály van! Egy szabályunk van, amit soha semmilyen körülmény között nem szabad megszegni!

           - De miért? Miért pont ez? És azt gondoljátok, hogyha megtiltjátok, hogy találkozzunk, akkor hirtelen kiszeretünk egymásból?

           - Az idő minden sebet begyógyít. Főleg egy olyan erős lánynál, mint te.

           - Te nem ismersz engem.

           - Tévedsz. Mindent tudunk rólad. Láttunk, amikor megszülettél, láttuk, hogy mennyi fájdalmon, boldogságon, megpróbáltatáson kellett végigmenned, de te álltad a sarat. És most, hogy életed legnagyobb csatája előtt állsz, nem látom a szemedben a rettegést. Elszánt vagy, és tudod, hogy le fogjátok győzni az ismeretlent. Aki nem is olyan ismeretlen, mint gondoljátok.

           - Ne térjünk el a tárgytól! Szükségem van Nate-re! Már vagy tucatszor megmentette az életem, épp azért, mert szeret – kétségbeesésem láttán Charles komor arca megenyhült. Valahol a szíve mélyén megért minket. Biztos volt már ő is szerelmes. Minden ember képes szerelmet érezni. Azok is, akik vastag páncél alatt élik az életüket, és senkit sem engednek közel magukhoz. 

           - Tudod mit, van egy ajánlatom. Hívd ide Nate-et! Vele is tudatni szeretném – mondta kedvesen Charles. Mintha egy másik ember lett volna. Nem volt olyan goromba, mint a múltkor. Úgy tettem, ahogy kérte, és szólítani kezdtem Nate-et. Nem kellett sokáig hívjam.

           - Itt vagyok. Miért hívtál kedvesem? – kérdezte Nate, és megfogta a kezem.

           - Én akartam, hogy idehívjon – mondta Charles. Nate megfeszült. 

           - Charles! Hallgatlak - lesütötte a tekintetét. Semmi jóra nem számított, és őszintén szólva én sem. 

           - Nate, úgy döntöttem, hogy hagyom, hogy te dönts. Két választásod van. Vagy elmész, vagy halandóként folytatod az életed, amint megvédted Elizabeth-et a rá leselkedő veszélytől – Charles döntése meglepett. Nate-re pillantottam, ő viszont összevont szemöldökkel meredt maga elé. Éreztem, hogy egy kicsit kezdett ellazulni, de féltem, hogy inkább elhagy, minthogy felhagyjon a fényőrséggel. Tudom, hogy mennyire imád segíteni másokon. Féltem, hogy nem vagyok olyan fontos neki mint a hivatása. Éreztem, hogy engem figyel. Felnéztem rá, ő pedig mosolygott. Megsimogatta a kezemet, melyet addig olyan görcsösen fogott, és én már tudtam, hogy mit fog választani.

           - Inkább élek halandóként Elizabeth-tel, mint halhatatlanként nélküle – ismét elöntötte a szívemet a boldogság, és a szerelem. Szorosan magához ölelt, és azt kívántam; bár’ sose engedne el.

           - Tudasd, hogy mikor állsz készen. – csak ennyit mondott Charles, és elment. Mi sem maradtunk tovább. Nate hazavitt.

           - Hol voltatok? – kérdezte Prue, amint hazaértünk. Nem értettem, hogy miért aggódik, de amint ránéztem az órára megértettem. Fél hét is elmúlt.

           - Sajnálom. Beszéltünk az égiekkel – reméltem, hogy beéri ennyivel, de sajnos nem hagyta abba a faggatózást.

           - De miért? Valami baj van? 

           - Nate-et el akarták küldeni tőlünk – Prue meglepődött. Én sem reagáltam másképp a délelőtt.

           - És? – kíváncsian várta a folytatást.

           - Nem jött nekik össze.

           - Ennek örülök. Nagyon hiányoznál nekünk, ha elmennél – mondta Prue, és ezzel le is zárta a témát.

           - Prue, találtam valamit – mondta a nagyi, aki szinte berobbant a padlás ajtaján. Néha megirigylem a fiatalosságát. Úgy mozog, mint egy kamasz! A nyitott árnyak könyve a kezében volt – nahát Liz! Meg is jöttetek? – kicsit gúnyosan mondta, de nem okolom. Úgy volt, hogy csak egy kávéra ülök be Dawn-nal. A fene se gondolta volna, hogy még a Kertbe is el fogok látogatni.

           - Mit találtál nagyi? – kérdeztem kíváncsian.

           - A könyvünk úgy van programozva, hogy mindig tájékoztasson minket arról, hogy ki a legerősebb lény a Földön. Van egy jó hírem! Megjelent a hasonmás!

           - Hogy ki? – kérdeztük szinkronban a nővéremmel.

           - Hát a hasonmás. A mágia teremtőjének a hasonmása. Minden ötszáz évben egyszer megjelenik azért, hogy rendet tegyen.

           - És nekünk ehhez mi közünk? – én még mindig össze voltam zavarodva.

           - Az drágám, hogy a segítségét kérhetjük, ha elfajulna a helyzet.

           - De honnan tudod, hogy ő segítene nekünk? Ez a két család csatája. Neki semmi köze hozzá – kételkedtem a nagyi tervében. Egy idegen hamar átpártol az ellenséghez! Főleg ha ők gonoszak, és olyat tudnak ajánlani neki, amit mi nem.

           - De igen, van – csak ennyit mondott a nagyi. Nate, Prue és én összevont szemöldökkel néztünk egymásra. Ugyanazon járt az agyunk, de mielőtt kérdezhettünk volna, a nagyi válaszolt fel nem tett kérdésünkre.