II. Fejezet

Drágáim! Meg is hoztam a 2. fejezetet.

 Remélem elnyeri tetszéseteket! :**

Jó olvasást! 

N.

         Minden megváltozik I.rész 

A vár gyönyörű! Teljesen a hatása alá kerültem. Mindent rekonstruáltak. Még Sissi hercegnő haját is! Elképesztő! Mintha egy kis időre visszamentünk volna a múltba. Milyen jó is lenne...

Ahogy láttam, Nate-nek is tetszett a dolog. Ő a legjobb barátom, és egyben a másodigazgató a cégnél. Rá számíthatok, ha valami baj van.

Miután visszamentem a hotelbe, és lezuhanyoztam, bebújtam a meleg – és már jól megszokott ágyamba, és mély álomba zuhantam. Nagyon kifárasztott az a nap.

Még sötét volt. hangos zene ébresztett kellemes álmomból. Először arra gondoltam, hogy „ki az a paraszt, aki éjjel bömbölteti egy hotelben a zenét???”. De mikor már másodjára szólalt meg ugyanaz a dal, rájöttem, hogy ez bizony a telefonom. A kivetítőn anya neve volt kiírva. Vajon mit akarhat tőlem éjjel kettőkor?

 - Hmm? – csak ennyit tudtam kinyögni, mert még mindig az álmom hatása alatt voltam.

 - Lizzy, haza kell jönnöd! Nagy baj van! – ez eléggé megrémisztett. Az álom rögtön kiment a szememből.

 - Mi a baj? Mi történt?

 - A nagyi... szívrohamot kapott éjfélkor.

 - Mi? – ez nagyon szíven ütött – és hogy van?

 - Most már jobban. Szerencsére nem volt olyan súlyos, mint amilyennek először tűnt. Haza kell jönnöd az első géppel! Mindenáron beszélni akar veled.

 - De mégis miről? – nem tudtam elképzelni, hogy mi lehet olyan fontos, hogy nem várhat még pár napot.

 - Nem tudom, nem akarja senkivel sem megosztani, csakis veled.

 - Akkor foglalok repjegyet, és az első géppel hazamegyek.

Vajon mi lehet a baj? Mi az a titok, amit senki sem tudhat, csak én? Vagy anya csak hazudott, azért, hogy hazarángathasson? Áhh... nem hiszem! Miért tenné? Felkeltem az ágyból, és felmentem az internetre, jegyeket foglalni. A legközelebbi járat, 5:30-kor indul London-ba. Foglaltam két jegyet. Nem hagyhatom őt itt egy szó nélkül. Felhívtam, és közöltem vele a tényeket. Amint meghallotta, hogy a nagyim kórházban van, szinte ragaszkodott hozzá, hogy velem jöjjön. Mindketten imádjuk a nagyit. De hát melyik gyerek nem szereti a nagyszüleit? Az én nagymamám mindig kiállt mellettem. Ha anyuval, vagy apuval összevesztem, ő volt a támaszom, és az őrangyal aki kibékített minket. Elég furcsa kamaszkorom volt, ezért szükségem is volt egy olyan emberre, mint a nagyi. Valamiért ő megértett engem, még a leghülyébb helyzetekben is. Vele sosem veszekedtem. Nem voltak nézeteltéréseink. Mindig is különleges személyisége volt. Belőle nincs még egy. Milyen szerencse, hogy jól van. Nem is tudom, hogy mire mennék nélküle.

Összecsomagoltam a dolgaimat, és fél óra múlva kopogtattam Nate ajtajánál.

Szerencsére el tudtuk érni a gépet. A több mint két órás útból csak a felszállásra, és a landolásra emlékszem. A légnyomás nagyon elálmosított, és amúgy sem aludtam valami sokat az éjjel.

Szerencsére minden a legnagyobb rendben ment, ezért viszonylag hamar megérkeztünk. Első utunk a kórházba vezetett.

Anyu jött értünk, és vitt be minket. London nagyon zsúfolt volt, mint minden reggel. Egy kicsit hiányzott ez a légkör, és az állandóan változó időjárás... és persze az angol nyelv. Nagyon keveset tudok németül, és szinte semmit sem értettem a környezetemben. Ezt leszámítva nagyon jó volt a „kirándulás”. Imádok világot látni, más kultúrákat megismerni.

Az úton nagyon csendben voltunk. Egyszer-egyszer feltettünk egymásnak egy-egy kérdést, de aztán gyors választ adva visszamerültünk gondolataink világába. Anyun is látszott, hogy nagyon álmos. Biztos ő sem aludt valami sokat az éjjel.

Amint megérkeztük, kiment az álom a szememből, és kíváncsiság fogott el. Vajon mit akarhat tőlem nagyi? Mi volt ennyire halaszthatatlan?

Beléptünk London egyik legjobbnak tartott kórházába, és megrohamoztuk a liftet. A nagyi kórterme a 3. emeleten volt. Egy nővér fogadott minket, amikor megközelítettük a szobát. Épp a nagyimtól jött ki.

           - Bemehetnek. Már ébren van – mondta a nővér. Volt valami családias a mosolyában... valami, ami melegséget árasztott. Nem tudtam megmagyarázni, hogy mi az.

Először én mentem be hozzá. Nagyon gyengének nézett ki. Valamiért mindenki gyengének néz ki, amikor a kórházban van. Talán a kaja az oka?

A nagyi mosolyát felvette, és máris erősnek, és határozottnak tűnt.

           - Kedvesem! Úgy örülök, hogy itt vagy! – kitárta karjait, én pedig befészkeltem magam azokba. Mindig eláraszt a melegség, mikor megölel...

           - Hogy vagy?

           - Áhh... kutya bajom! A bugyuta orvosok bent akarnak még tartani pár napig, de tudnám, hogy minek? Jól vagyok! A tegnapi dolog csak...

           - Csak mi? – nagyon érdekelt, hogy mivel akarja magyarázni, hogy szívrohama volt.

           - Nézd... valamit tudnod kell. Elsőször nagyon meg fog lepni, aztán nem fogsz hinni nekem, de aztán lassan te is rá fogsz jönni, hogy mindennek, ami eddig történt veled, okkal történt.

           - Nagyi, mégis miről beszélsz? Miért akartad, hogy hazajöjjek Bécsből lóhalálában, és mi ez az egész? Mit titkolsz?

           - Kedvesem... nagyon különleges család tagja vagy! Különlegesebb, mint az valaha gondoltad volna.

           - De mégis miért?

           - Azért mert...