VI. Fejezet

Kedveseim!

Ezzel a fejezettel kívánok nektek Boldog Valentin-napot 

Jó olvasást!

N.

                      Az erőrabló

           - Hölgyem, kérem kapcsolja be az övét! Készen állunk a leszállásra – a légi utaskísérő hangja ébresztett kellemes álmomból. Egy takaróval magamon, és egy vállal a fejem alatt ébredtem. A váll tulajdonosára néztem, és mosolyra húztam ajkaim.

           - Hogy aludtál? – kérdezte Alexander, miután egy puha csókot lehelt a homlokomra.

           - Kellemesen. Nagyon kényelmes a vállad.

           - Hmm... ezt még nem mondták – na igen... ilyen hülyeséget is csak én mondhatok.

          Negyed óra múlva a gép megérkezett a firenzei Amerigo Vespucci repülőtérre. Egy órán keresztül a poggyászokkal szenvedtünk, és mire kiértünk a reptér épületéből, az összes taxi elment az állomásból. Mekkora pech!

           - Akkor most mit csinálunk? – kétségbeesetten vártam a választ Alex-től, és szerencsére neki volt megoldása.

           - Ott a telefonfülke. Hátha megvan a biztonsági őröknek az egyik taxivállalat telefonszáma. – ezt is tettük. Szerencsénk volt, és máris tárcsázni tudtunk, de akadt még egy bökkenő. Én nem tudok olaszul. Már akartam szólni Alex-nek, mikor ő folyékonyan elkezdett olaszul beszélni a telefonkagylóba. Meglepettségemben a szemeim tágra nyíltak, és azon kezdtem tűnődni, hogy vajon mit titkolhat még előlem Alex? Amint letette kérdőre vontam.

           - Nos, anyukám, az anyukája részéről olasz, az apukája részéről pedig francia, úgyhogy mindkét nyelvet folyékonyan beszélem. Ő tanított engem kicsikoromtól kezdve.

           - Hű, ez nagyon érdekes. És az apukád?

           - Ő angol, és ír, szóval elég sok nemzetiség lapul bennem.

           - Ez csodás dolog! Tudod, minél több nyelvet beszélsz, annál több ember vagy.

           - Ez egy nagyon bölcs mondat volt, kedvesem! – dícsérete után egy puszit nyomott az arcomra. Vele cseppet sem tűnik szörnyűnek a várakozás!

          Az út a hotelbe legalább húsz perces volt, de az idő Alex mellett száll, mint a dal a szélben.

         

          Amint megérkeztünk, rendeltünk egy nagyon tápláló és egészségtelen ebédet, amit az ágyban szándékoztunk elfogyasztani. Amíg vártunk, beszélgettünk.

           - Miért akartál Európa körüli útra menni? – kérdezte Alex. Hirtelen belém rekedt a szó. Hogy fogadná, ha kiderülne, hogy a csaj akivel jelenleg egy ágyban fekszik egy boszorkány?

           - Hát... csak úgy éreztem, hogy ki kell ürítsem a fejem. Nagyon nagy volt rajtam a nyomás, és ezért úgy döntöttem, hogy tartok egy kis pihenőt.

           - De miért pont Európa? Annyi hely van még, ahol pihenni lehet!

           - Nem tudom. Talán a sors akarta így. És te miért döntöttél így?

           - Mert már régóta látni akartam a világ ezen részét is.

           - Nem Európáról beszélek. Miért döntöttél úgy, hogy elmész egy kicsit otthonról?

           - Mert reméltem, hogy végre megtalálom az igaz szerelmet.

           - És mit gondolsz, jó úton haladsz, hogy megtaláld?

           - Igen, határozottan – mindezt végig a szemembe nézve mondta. Közelebb araszolt hozzám, én is hozzá, amíg el nem értük egymás ajkait. Lágy csókot lehelt az ajkaimra, ám én többet szerettem volna. Nyakhajlatába fektettem kézfejem, és simogatni kezdtem a puha bőrréteget. Ő a csípőmet simogatta. Jól esett az érintése. Szinte égett a bőröm a tenyere alatt. Olyan régóta vártam már erre! Végre egy édes pillanat, az életemben! Ám ez nem maradt sokáig így. Hirtelen egy kép jelent meg előttem. Nagyon élethű volt.

Egy sötét árnyékot láttam, amint a semmiből felbukkan. Alakot változtatott, és bekopogott egy ajtón. Alex nyitott ajtót, és a szörny egy tűzgolyóval megölte őt.

           - Lizzy, minden rendben? – még nem tértem magamhoz a történtek után. Mi volt ez? A jövő? Nem volt időm gondolkozni, mivel a kopogtatás megzavart.

           - Majd én kinyitom – mondta Alex, és szélsebesen az ajtóhoz rohant. Meg kell állítanom!

           - Ne! – nem volt időm gondolkozni. Rohanni kezdtem. Alex idő közben kinyitotta az ajtót, én pedig ellöktem őt onnan. A tűzgolyó a kanapét találta el.

           - Mi ez az egész? Mi ez az izé? – Alex teljesen összezavarodott, ám a szörny sem állt le egy percre sem. Beljebb jött, és ismét tűzgolyót lövellt ki a kezéből. Teljesen sarokba szorított minket. Nem akartam meghalni! Erősen a nagyira koncentráltam, és fogalmam sincs mi történt, mikor hirtelen otthon találtam magam, a padláson. Alex ájultan feküdt mellettem.

           - Nagyi, nagyi! – reméltem, hogy itthon van. Abban a pillanatban ő volt ez egyetlen aki segíteni tudott rajtam. Egyszer csak megpillantottam őt, ám a szörny beelőzte őt. Egy tűzgolyót dobott felém, de az nem talált el. Fogalmam sem volt, hogyan ment át rajtam a golyó, úgy, hogy nem talált el. A nagyi elrepítette őt, majd egy tőrt repített a szívébe. A démon elégett, és eltűnt. Én még mindig alig tértem magamhoz.

           - Mégis mi volt ez? – szinte hisztérikus hangon kérdeztem a nagyit. Össze voltam zavarodva, és még mindig a pánik uralta a testemet. Ez a szörny meg akart ölni!

           - Ez drágám egy warlock volt. El akarta venni az erődet azzal, hogy megöl.

           - És ezt te ilyen higgadtan mondod?

           - Én már hozzászoktam ehhez. Te is hozzá fogsz, előbb vagy utóbb. Jaj szívem, jól vagy? Ez a rohadék nem fog minket zavarni többé.

           - És, hogy kerültem ide?

           - Teleportáltál. Bár, magam sem értem, hogy hogyan voltál képes ilyen nagyot teleportálni. Nem azt mondtad, hogy Prágába mész?

           - Ott már voltam. Most Firenzéből „jövök”. De van itt valami más is.

           - Micsoda?

           - Láttam, hogy ez a „warlock” meg fog minket támadni, még a támadás előtt. Ez hogyan lehetséges? – a nagyi szemei elkerekedtek, és nem hitt a füleinek.

           - Drágám, itt valami nincs rendben! Te túl hamar fejlődöl. Ezt hívják jövőbelátásnak. Egy támadás alatt két erőt is felfedeztél. 

           - De még nem tudom használni őket! 

           - Akkor is felettébb különös!

           - Talán azért van, mert eddig nem varázsoltam, és a szellemem szeretne végre aktív erőket használni. Ám van egy kis gond.

           - Mi az? – kérdezte a nagyi, én pedig Alex-re mutattam.

           - Ez meg kicsoda? Jaj szegény! Mennyit látott?

           - Nos... az egészet.

           - Hű, az nem jó.

           - El lehetne feledtetni? Van rá varázsige?

           - Ami azt illeti... – a nagyi lapozni kezdte a könyvet, és rálelt egy oldalra. Maga mellé hívott, és felolvastatta velem az igét.

"Vannak benned rossz emlékek

Felejtsd el őket örökre."

           - Szerinted működött?

           - Bizonyára. De most vissza kell vinned őt Firenzébe.

           - De hogyan?

           - Nem tudom. Én nem tudok teleportálni. Hagyd, hogy átjárjon az az érzés, amely akkor, mikor ide akartál jönni. – megtettem. Egy ölelés után visszavittem Alexet Firenzébe. A varázslat megmagyarázhatatlan, és bonyolult. Miért kellett nekem ilyen családba születnem?

          Szerencsére, mikor Alex felkelt nem emlékezett semmire sem, de csak azokat a dolgokat felejtette el, amelyek a warlockkal történtek. Ám ez nem azt jelenti, hogy most már minden rendben. Mellettem veszélyben van. Most mit tegyek?