Kedveseim!
Ezzel a fejezettel kívánok nektek Boldog Valentin-napot
Jó olvasást!
N.
Az erőrabló
- Hölgyem, kérem kapcsolja be az övét! Készen
állunk a leszállásra – a légi utaskísérő hangja ébresztett kellemes álmomból. Egy
takaróval magamon, és egy vállal a fejem alatt ébredtem. A váll tulajdonosára
néztem, és mosolyra húztam ajkaim.
- Hogy aludtál? – kérdezte Alexander, miután
egy puha csókot lehelt a homlokomra.
- Kellemesen. Nagyon kényelmes a vállad.
- Hmm... ezt még nem mondták – na igen...
ilyen hülyeséget is csak én mondhatok.
Negyed óra múlva a gép
megérkezett a firenzei Amerigo Vespucci repülőtérre. Egy órán keresztül a
poggyászokkal szenvedtünk, és mire kiértünk a reptér épületéből, az összes taxi
elment az állomásból. Mekkora pech!
- Akkor most mit csinálunk? – kétségbeesetten
vártam a választ Alex-től, és szerencsére neki volt megoldása.
- Ott a telefonfülke. Hátha megvan a
biztonsági őröknek az egyik taxivállalat telefonszáma. – ezt is tettük.
Szerencsénk volt, és máris tárcsázni tudtunk, de akadt még egy bökkenő. Én nem
tudok olaszul. Már akartam szólni Alex-nek, mikor ő folyékonyan elkezdett
olaszul beszélni a telefonkagylóba. Meglepettségemben a szemeim tágra nyíltak,
és azon kezdtem tűnődni, hogy vajon mit titkolhat még előlem Alex? Amint
letette kérdőre vontam.
- Nos, anyukám, az anyukája részéről olasz, az
apukája részéről pedig francia, úgyhogy mindkét nyelvet folyékonyan beszélem. Ő
tanított engem kicsikoromtól kezdve.
- Hű, ez nagyon érdekes. És az apukád?
- Ő angol, és ír, szóval elég sok nemzetiség lapul
bennem.
- Ez csodás dolog! Tudod, minél több nyelvet
beszélsz, annál több ember vagy.
- Ez egy nagyon bölcs mondat volt, kedvesem! –
dícsérete után egy puszit nyomott az arcomra. Vele cseppet sem tűnik szörnyűnek
a várakozás!
Az út a hotelbe legalább
húsz perces volt, de az idő Alex mellett száll, mint a dal a szélben.
Amint megérkeztünk,
rendeltünk egy nagyon tápláló és egészségtelen ebédet, amit az ágyban szándékoztunk
elfogyasztani. Amíg vártunk, beszélgettünk.
- Miért akartál Európa körüli útra menni? –
kérdezte Alex. Hirtelen belém rekedt a szó. Hogy fogadná, ha kiderülne, hogy a
csaj akivel jelenleg egy ágyban fekszik egy boszorkány?
- Hát... csak úgy éreztem, hogy ki kell
ürítsem a fejem. Nagyon nagy volt rajtam a nyomás, és ezért úgy döntöttem, hogy
tartok egy kis pihenőt.
- De miért pont Európa? Annyi hely van még,
ahol pihenni lehet!
- Nem tudom. Talán a sors akarta így. És te
miért döntöttél így?
- Mert már régóta látni akartam a világ ezen részét is.
- Nem Európáról beszélek. Miért döntöttél úgy,
hogy elmész egy kicsit otthonról?
- Mert reméltem, hogy végre megtalálom az igaz
szerelmet.
- És mit gondolsz, jó úton haladsz, hogy
megtaláld?
- Igen, határozottan – mindezt végig a
szemembe nézve mondta. Közelebb araszolt hozzám, én is hozzá, amíg el nem értük
egymás ajkait. Lágy csókot lehelt az ajkaimra, ám én többet szerettem volna.
Nyakhajlatába fektettem kézfejem, és simogatni kezdtem a puha bőrréteget. Ő a
csípőmet simogatta. Jól esett az érintése. Szinte égett a bőröm a tenyere
alatt. Olyan régóta vártam már erre! Végre egy édes pillanat, az életemben! Ám
ez nem maradt sokáig így. Hirtelen egy kép jelent meg előttem. Nagyon élethű
volt.
Egy sötét árnyékot láttam, amint
a semmiből felbukkan. Alakot változtatott, és bekopogott egy ajtón. Alex
nyitott ajtót, és a szörny egy tűzgolyóval megölte őt.
- Lizzy, minden rendben? – még nem tértem
magamhoz a történtek után. Mi volt ez? A
jövő? Nem volt időm gondolkozni, mivel a kopogtatás megzavart.
- Majd én kinyitom – mondta Alex, és
szélsebesen az ajtóhoz rohant. Meg kell
állítanom!
- Ne! – nem volt időm gondolkozni. Rohanni
kezdtem. Alex idő közben kinyitotta az ajtót, én pedig ellöktem őt onnan. A
tűzgolyó a kanapét találta el.
- Mi ez az egész? Mi ez az izé? – Alex
teljesen összezavarodott, ám a szörny sem állt le egy percre sem. Beljebb jött,
és ismét tűzgolyót lövellt ki a kezéből. Teljesen sarokba szorított minket. Nem
akartam meghalni! Erősen a nagyira koncentráltam, és fogalmam sincs mi történt,
mikor hirtelen otthon találtam magam, a padláson. Alex ájultan feküdt mellettem.
- Nagyi, nagyi! – reméltem, hogy itthon van.
Abban a pillanatban ő volt ez egyetlen aki segíteni tudott rajtam. Egyszer csak megpillantottam őt, ám a szörny beelőzte őt. Egy tűzgolyót dobott felém, de az
nem talált el. Fogalmam sem volt, hogyan ment át rajtam a golyó, úgy, hogy nem
talált el. A nagyi elrepítette őt, majd egy tőrt repített a szívébe. A démon
elégett, és eltűnt. Én még mindig alig tértem magamhoz.
- Mégis mi volt ez? – szinte hisztérikus
hangon kérdeztem a nagyit. Össze voltam zavarodva, és még mindig a pánik uralta a testemet. Ez
a szörny meg akart ölni!
- Ez drágám egy warlock volt. El akarta venni
az erődet azzal, hogy megöl.
- És ezt te ilyen higgadtan mondod?
- Én már hozzászoktam ehhez. Te is hozzá
fogsz, előbb vagy utóbb. Jaj szívem, jól vagy? Ez a rohadék nem fog minket zavarni többé.
- És, hogy kerültem ide?
- Teleportáltál. Bár, magam sem értem, hogy
hogyan voltál képes ilyen nagyot teleportálni. Nem azt mondtad, hogy Prágába
mész?
- Ott már voltam. Most Firenzéből „jövök”. De
van itt valami más is.
- Micsoda?
- Láttam, hogy ez a „warlock” meg fog minket
támadni, még a támadás előtt. Ez hogyan lehetséges? – a nagyi szemei
elkerekedtek, és nem hitt a füleinek.
- Drágám, itt valami nincs rendben! Te túl
hamar fejlődöl. Ezt hívják jövőbelátásnak. Egy támadás alatt két erőt is felfedeztél.
- De még nem tudom használni őket!
- Akkor is felettébb különös!
- Talán azért van, mert eddig nem varázsoltam, és
a szellemem szeretne végre aktív erőket használni. Ám van egy kis gond.
- Mi az? – kérdezte a nagyi, én pedig Alex-re
mutattam.
- Ez meg kicsoda? Jaj szegény! Mennyit látott?
- Nos... az egészet.
- Hű, az nem jó.
- El lehetne feledtetni?
Van rá varázsige?
- Ami azt illeti... – a nagyi lapozni kezdte a
könyvet, és rálelt egy oldalra. Maga mellé hívott, és felolvastatta velem az
igét.
"Vannak benned rossz emlékek
Felejtsd el őket örökre."
- Szerinted működött?
- Bizonyára. De most vissza kell vinned őt
Firenzébe.
- De hogyan?
- Nem tudom. Én nem tudok teleportálni. Hagyd,
hogy átjárjon az az érzés, amely akkor, mikor ide akartál jönni. – megtettem. Egy
ölelés után visszavittem Alexet Firenzébe. A varázslat megmagyarázhatatlan, és
bonyolult. Miért kellett nekem ilyen családba születnem?
Szerencsére, mikor Alex
felkelt nem emlékezett semmire sem, de csak azokat a dolgokat felejtette el,
amelyek a warlockkal történtek. Ám ez nem azt jelenti, hogy most már minden
rendben. Mellettem veszélyben van. Most mit tegyek?
Kedves Noémi!
VálaszTörlésMég!Még!Még! Gyakorlatilag most ennyit tudok mondani. Imádtam! Ezt mos komolyan gondolom, as szívembe lopta magát ez a történet.
És milyen romantikus volt :X... Tökéletes valentin-napi rész ;) :D
Siess a következővel! :* >:D<
Nagyon szeretem a történetedet, imádom, sőt, ha rámész a blogomra, megtalálod a díjadat, amit küldtem :)
VálaszTörlésRemélem hamarosan írsz (: