XI. Fejezet

Kedves olvasóim!

Meg is hoztam a hetek óta íródó fejezetemet. Nem lett nagy szám, de ezt döntsétek el ti... 

Jó olvasást!

N.

                      A gyógynövényárus.

           - Valami gond van? – kérdezte Nate a hátam mögött. A pulzusom nagyot ugrott, és ijedtemben teleportálni kezdtem. Éreztem, ahogy a testem felveszi a légüres alakot, majd ismét a földre nehezedik. Néha még hányingert okoz a dolog, de kezdek hozzászokni.

           - Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.

           - Áh, ugyan! Már megszoktam...

           - Miről akartál beszélni velem? – kérdezte Nate, és leült a kanapéra.

           - A nagyi kórházban van.

           - Mi? De jól van?

           - Igen. Minden rendben. De most mesélj egy kicsit a fényőrös dolgokról – Nate egy kicsit meghökkent.

           - Te aztán nem köntörfalazol. Mit akarsz tudni?

           - Kezdjük ott, hogy hogyan lehetek fényőr és boszorkány is egyszerre?

           - Úgy, hogy a kettő nem zárja ki egymást. A fényőrök pacifisták, a boszorkányok pedig démonokat ölnek, de az égiek úgy gondolják, hogy gonoszt ölni nem rossz dolog, szóval az esetedben megengedhető. És nem is vagy halhatatlan, mint a többi fényőr, mivel születésed óta benned van a fényőri vér. És nem is fog öröklődni a dolog, csak ha egy fényőr lesz a férjed.

           - És, csak én vagyok az egyetlen... – hirtelen nem is tudtam, hogy hogyan nevezzem magam - ... hibrid?

           - Eddig igen. Nem volt még példa arra, hogy a fényőr beleszeressen egy boszorkányba.

           - Talán tilos, vagy mi?

           - Igen, az. Elég sok szabály tiltja a dolgot.

           - De akkor a szüleim hogy... ?

           - Ez egy furcsa történet. Majd elmagyarázzák ők, ha akarják – hát, ez eléggé jellemző Nate-re. Soha nem akar nekem elmondani semmit.

           - Most viszont gyere. Valamit mutatnom kell – egy kicsit félénken, de megfogtam a kezeit, és becsuktam a szemem.

          Zajt hallottam. Kocsik zaját. Kinyitottam a szemem, és a szavam is elállt. Egy óra belsejében voltunk. Először nem tudtam, hogy hol vagyunk, de aztán az ablakokhoz sétáltam, és amint lenéztem, London teljes életnagyságban hevert a lábaim előtt.

           - Na hogy tetszik? – kérdezte Nate. Megfordultam, és meglepettségemben felkiáltottam. Nate erősen meglökött, én pedig hiába kapálóztam, nem találtam fogást semmiben, csak zuhantam. Egyre közelebb és közelebb volt hozzám a talaj, én viszont az ösztöneimre hallgattam. Összeszorítottam a szemem, és minden erőmmel megpróbáltam felvenni a láthatatlan alakot, és teleportálni kezdtem. Mintha a levegő fújt volna, egyik pillanatban arccal a földnek, a másikban pedig a toronyban találtam magam. Nate hátánál voltam, ő pedig még mindig lefele tekintett. Nem tartozom a rosszindulatú emberekhez, ám abban a pillanatban a gonosz eluralkodott rajtam. A háta mögé surrantam, és jól fenékbe billentettem. A rúgásom erőssége miatt, Nate kiesett az ablakon. Szemet szemért!

          Miután meguntuk a teleportálást, Nate hazavitt. Egyedül is haza tudtam volna menni, de ő ragaszkodott hozzá.

Otthon, a konyhába mentem, hogy befejezzem, amit a nagyi elkezdett. A könyv nyitva volt, a védő bájitalnál. Elolvastam az összetevőket, és láttam, hogy a nagyinak már csak egyetlen alapanyagra volt szüksége. Szárított nadragulyára. Az órára pillantottam, ami hét órát mutatott. Elhatároztam, hogy beszerzem ezt a növényt, és befejezem a varázsitalt. A nagyi megemlítette egy pár nappal ezelőtt, hogy van egy gyógynövényárus nem messze a házunktól. A címét felírtam a noteszembe. Nagy hasznát vettem ennek az információnak. Elsétáltam Ms. Greenwood patikának álcázott gyógynövény és kegytárgy üzletéhez. Az üzlet valahogy kilógott a többi üzlet soraiból. Kívülről is látszott, hogy egy nem mindennapi személy vezeti. Beléptem a nagy fából készült ajtón, és megpillantottam az árust, aki háttal állt, és épp az egyik polcot töltötte fel. Késztetést éreztem, hogy megkérdezzem, hogy segíthetek-e neki, de nagyon furcsán vette volna ki magát a dolog.

           - Jó estét! – inkább köszöntem, és próbáltam nem kínos helyzetbe hozni magam.

           - Áhh, jó estét! – a nő megfordult, és mosolya megvilágította az egész helységet. Csodás érzés fogott el. Olyan, mint mikor azzal a személlyel vagyok, akivel lenni szeretnék, és ott ahol lenni szeretnék.

           - Miben segíthetek? – kérdezte, és kémlelni kezdte az arcom. Mintha ismert volna.

           - Mondja csak, árul maga szárított nadragulyát? – a nő elgondolkozott.

           - Igen. Csak nem védő bájitalt készít? – először nem tudtam, hogy reagáljak. Az ilyen helyzetekre nem vagyok felkészülve – jaj ugyan, nem kell kellemetlenül érezned magad. Tudom, hogy boszorkány vagy. A nagyid már évek óta ide jár, és mesélt egy-két dolgot rólad.

           - Hát, így már minden világos. És te is... ?

           - Hát persze. A nagyid és én már elintéztünk egy-két démont együtt. Voltak helyzetek, melyekben a segítségét kellett kérnem. Mennyi nadragulyát szeretnél? – miközben mesélt, a pult mögött matatott. Gondolom a gyógynövényt mérte ki nekem.

           - 30 grammnyit szeretnék.

           - Amúgy, még be sem mutatkoztunk egymásnak személyesen. A nevem Prue.

           - Az enyém Lizzy. Nagyon örülök, hogy megismertelek – mondtam, és kezet fogtam vele. Abban a pillanatban történt valami. Jóleső borzongás rázta meg a testem. Olyan érzésem volt, mintha egy olyan személlyel fognék kezet, akit szeretek. Mintha családtag lenne. Talán minden boszorkány ezt érzi egymás iránt... Összeköt minket valami... az erő.

          Hazamentem, és befejeztem a bájitalt. Kimertem a folyadékot kicsi üvegcsékbe, majd eldöntöttem, hogy olvasgatok egy kicsit. A varázskönyvet a kezembe vettem, és lapozni kezdtem, de nem tudtam rá koncentrálni. Prue járt az eszembe. Olyan kellemes a társasága... Éreztem, hogy ez az ismeretség életre szóló lesz.

          Nem tudtam folytatni a gondolatmenetemet, mert valaki kopogtatni kezdett. Lesiettem, és közben az járt a fejemben, hogy vajon ki olyan elvetemült, hogy este 11kor dörömbölni kezd egy boszorkány ajtaján? Gondolom a démonok nem az ajtón jönnek... vagy mégis? Kinyitottam az ajtót, és...