Sziasztok!
Igen, tudom. Csapnivaló vagyok. Több mint egy hónapja nem volt új fejezet, de tegnap éjjel megszállt az ihlet, és hulla fáradtan megírtam a 15. fejezetet.
Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást!
N.
Rémálmok
Hol vagyok?
A
sötét erdőt a tűz világítja meg. Elkezdtem a tűz felé rohanni, fáklyával a
kezemben, ám ami ettől is furcsább, hogy nem tudom miért. Mintha dolgom lenne a
tűznél. Mi ez? Egy álom?
Minél
közelebb megyek, annál rosszabb előérzetem van. Közel a fényhez tudatosul
bennem minden. Nem fák égtek, hanem rönkökhöz láncolt emberek. Mérföldekre
elhallatszott sikolyuk, de senki sem segített nekik.
- Égjetek banyák! – kiabálták az emberek
körülöttünk. Rettenetes volt nézni, és hallani. Ehhez én túl gyenge vagyok.
Hangosan zihálva ébredtem,
és csurom vizes volt a lepedőm. Először nem tudtam hová tenni, de minél többet
agyaltam, annál több emlék szállt vissza a fejembe az álmomról. És egy ismerős
arc. A sajátom.
Lementem a konyhába. Az
álmom teljesen leszívta az energiámat. Az alvásnak pihentetőnek kellene lennie,
e helyett én fáradtabban ébredek mostanság, mint mielőtt lefekszem. Ez így nem
mehet tovább. Kivettem a gyógyszeres szekrényből az altatót, majd felmentem a
szobámba, és megpróbáltam visszaaludni.
Másnap elhatároztam, hogy
tenni fogok a rémálmok elűzése érdekében.
Felmentem a padlásra,
kikerestem a könyvből a megidéző bűbájt, majd mindent a leírás szerint
csináltam.
Kevesebb, mint öt perc múlva
a hasonmásommal szemben találtam magam. Őt láttam az álmomban. Biztos köze van
a boszorkányokhoz az álmomból.
- Lizzy, miért idéztél meg? Minden rendben,
kedvesem? – kérdezte Martha, amint észrevette a táskákat a szemem alatt.
- Nem igazán. Mostanában rémálmaim vannak.
- És ezért idéztél meg?
- Nos, te is benne voltál. Pontosabban,
főszereplő voltál benne.
- És pontosan miről is szólt ez az álom?
- Égő boszorkányokról. És azt is láttam, hogy
a szemed sem rebbent, miközben a fajtánk a szemed előtt vált porrá – egy kicsit
számon kérő voltam. Nem tudom, hogy a fáradtság miatt, vagy mert éreztem, hogy a
válasz nagyon nem fog tetszeni, és azt is, hogy Martha nem olyan jó, mint
amilyennek gondoltam/gondoltuk.
- Ez így történt. 1513 augusztusában, La
Rochelle-ben. A Grouchet család minden női tagját elégették. A barátaink
voltak. Az egyik este átmentem hozzájuk, Henrikkel, a bátyámmal. Nem
számítottak ránk. Ezt onnan tudtuk meg, hogy a pincéjükben nem a normális
látvány fogadott.
- Mi történt? – kérdeztem, mert láttam, hogy
Martha hezitál. Nem akarta elmondani a teljes történetet.
- Vér volt mindenhol. Eleonóra, a legjobb
barátom, akit szinte a nővéremnek tekintettem, a pincében tárolta azokat a
hullákat, akiknek a vérét felhasználta sötét mágiához. Kiderült, hogy
korcsosította magát. Félig boszorkány volt, és félig vámpír. Fiatal maradt,
addig, amíg vért ívott. Egy ilyen lény már nem a természet szolgája, és az
emberek védelmezője a gonosztól. Ő is gonosz lett, ezért el kellett pusztítani.
- De, azt mondtad, hogy minden női tagját
megölték a családjának. Szóval, mind ilyen volt?
- Nem. De féltünk. A Grouchet
család nagyobb volt, mint a miénk, és, ha felkeltek volna ellenünk, akkor
kiirtották volna a családunkat – a legutolsó mondat megütötte a fülemet.
- Hogy mondtad?
- A nőket a családból megölettük, mert féltünk
a megtorlástól.
- Ki akarták irtani a családunkat? –
kérdeztem, s közben azon gondolkoztam, hogy vajon miért van deja-vu érzésem.
- Igen, de miért kérdezed ezt folyton?
- Azért, kedves felmenőm, mert találkoztam az
ük-ük-üknagyanyámmal Katherine-nel, és tudni akarod, hogy miért? Mert egy
boszorkány visszaküldött egy vámpírt a múltba, hogy megölje őt, és végezzen az
egész családfánkkal.
- Micsoda? És tudod, hogy ki volt az?
- Az a sanda gyanúm támadt, hogy a Grouchet
család valamelyik tagja, de őket elégették nem?
- Az igazság az, hogy nem mindet. Egy
megszökött. Elmenekült. Ő volt a család legerősebb boszorkánya, és az új földre
menekült. Oda a boszorkány üldözők nem mentek, mert nem tudták, hogy létezik,
mi pedig nem mertünk, és semmi értelme nem lett volna, hiszen minél távolabb
akartunk lenni tőle, és a sötétségtől, amit képviselt.
- És nem tudod, hogy mi volt a neve?
- Emily Grouchet. De biztos más névvel
telepedett le. Képtelenség, hogy megtaláld a családját, hacsak nem akarják,
hogy megtaláld őket.
- És varázslattal sem?
- Nem.
Búcsút vettem Martha-tól, és
megnéztem a könyvben, hogy igazat mondott-e, és tényleg nincs semmilyen ige,
amivel meg tudom keresni Emily leszármazottjait. De, ha megkeresem, akkor mit
mondok majd nekik? És, ha nem is ők azok, akik az életünkre akarnak törni? De ki más akarna ártani nekünk? Hisz
megálmodtam, a családjuk halálát. Ismét össze vagyok zavarodva. Érzem a lelkem
mélyén, hogy mi az igazság, de annyira össze vagyok zavarodva, hogy nem tudok
tisztán gondolkozni, sem érezni. Lehet, hogy a félelem mondja azt, hogy ne
tegyek semmit, de az is lehet, hogy a megérzésem. Nem akartam tovább ezzel
foglalkozni.
Inkább bementem az irodába, és leellenőriztem a ruhákat. Mindennek
tökéletesnek kell lennie a bemutatón. Nem hibázhatok, mert az a karrierembe
kerülhet. Két nap múlva lesz, és szinte teljesen ki vagyok merülve. Remélem
most, hogy beszéltem Martha-val, jobban fogok majd aludni, és végre kipihenhetem
magam. Nagyon jól esne egy kis pihenés.
u.i.: Utólag is kellemes vakációt! :D
Kedves Noémi!
VálaszTörlésMár az este elolvastam a fejezetet, de túl álmos voltam, hogy kommentet is írjak. Bocsi, a lustaságomért. :D
Örülök, hogy odatetted magad és írtál új részt. De ez az utolsó ezen a nyáron? :(
Remélem, hogy még megszáll az ihlet és összehozol még néhány kis ütős részt, hogy legyen mit olvassak a háziolvasmányok mellett.
A részről: első olvasásra nem volt tiszta nekem a történet, de azután még egyszer elolvastam és összeállt a kép. Lehet, hogy az álmosság miatt. Nagyon kis ügyi vagy. Ismét megtudhattunk néhány fontos infót Elizabeth családjáról. Remélem hamarosan az is kiderül, hogy ki akarja kiirtani Lizzy családját.
Siess a következő résszel! Már nagyon várom. Addig is kellemes vakációt kívánok! :) >:D<