XIX. Fejezet

                      A mérgezett nyíl 

           - Én ezt nem csinálom tovább!

           - Miről beszélsz?

           - Elegem van abból, hogy őket támadjuk. Miért kell nekünk folytatnunk ezt a harcot? Azt sem tudják kik vagyunk, szóval ha most leállunk, akkor...

           - Nem! Ezek az emberek gonoszak! Megérdemlik amit kapnak tőlünk! Nem azért menekült el Emily Grouchet, a felmenőnk, hogy megússzák azok a nyomorultak! Először elveszünk tőlük mindent, majd amikor már teljesen megtörtek, szembeszállunk velük. Aligha lesz esélyük velünk szemben. És ne feledd, Elizabeth egyedül van, mi pedig ketten. Nagyobb a hatalmunk mint neki! Mindegy, hogy fényőr vér is csorog az ereiben.

           - Szerinted le tudjuk győzni őket?

           - Igen. És le is fogjuk!

                   Elizabeth szemszöge.

           - Hogy aludtál az új szobádban? – kérdeztem a nővéremtől két korty kávé között. Prudence ugyanis átköltözött hozzánk a hétvégén. Számomra is hihetetlen. Minden olyan gyors, de nem bánom. Mindig is szerettem a gyorsaságot, és a pörgést.

           - Kellemesen. Nem gondoltam volna, hogy ekkora a házatok, pedig már sokszor megfordultam benne.

           - Na igen. És mondd csak, nem bánod, hogy így döntöttél?

           - Cseppet sem. Végül is, ez a legbiztonságosabb hely számomra. Együtt erősebbek vagyunk, mint külön. – ez volt a legnyomósabb indok, amiért belement a nagyi, hogy Prue ideköltözzön. Én persze a többit is szem előtt tartottam. Prue a nővérem. Mindig is vágytam egy testvérre, és most, hogy kiderült, hogy van egy, mérhetetlenül boldog vagyok.

          Reggeli után felmentem a padlásra. Belenéztem a családi ékszeres dobozba, és megakart a szemem valamin. Egy gránitköves gyűrűn. Gyönyörű volt. Emlékszem a nagyi mesélte, hogy Samantha Richardson – a hasonmásom dédunokája – bűbájt bocsátott rá. Ő is tisztán látó volt, és megigézte a gyűrűt, hogy a hordozója és ő össze legyenek kapcsolódva.

          Felálltam, a könyvhöz siettem, és kikerestem a varázsigét, amelyet ő mondott a gyűrű megigézésére.

          „Vér a vérhez, rokon a rokonhoz;

          Összekötve a gyűrűvel legyek most.” – miután elmondtam, a gyűrű égetni kezdte a kezemet, ezért elejtettem. Az égési nyom a kezemen maradt. Fájt is egy kicsit, de mikor felvettem a gyűrűt, az már jéghideg volt. Különösnek tartottam a dolgot, de nem foglalkoztam vele.

           - Miben mesterkedsz? – kérdezte Prue, az ajtóban állva.

           - Megigéztem a gyűrűt – mondtam, majd a kezébe csúsztattam – ez legyen nálad mindig! Ha valami rossz dolog készülődik ellened, akkor látni fogom, és meg tudjuk majd akadályozni. Ez a gyűrű összeköt minket.

           - Nahát! Nem is tudtam, hogy ilyen varázslat is létezik – mondta Prue meglepetten. A mágia útjai kifürkészhetetlenek, és könnyű bennük elveszni.

           - De mi történt a kezeddel? – kérdezte a nővérem.

           - Megégetett a gyűrű. – válaszoltam, mire megfogta a kezemet.

           - Ez nem néz ki valami jól. Hívom Nate-et. – mondta, és szólítgatni kezdte őt. Amióta kiderült, hogy egy újabb taggal bővült a család, az Égiek megengedték, hogy Nate legyen Prudence fényőre is.

          Pár másodperc után meg is jelent.

           - Valami baj van? – kérdezte, mint mindig. Az én válaszom egy határozott „nem” volt, de a húgom elmondta Nate-nek, hogy miért hívta.

           - Hadd lássam – mondta kellemes, megnyugtató hangján, én pedig a kezébe helyeztem a kezem. Ő fölé emelte a másik tenyerét, és pár másodperc után el is tűnt a csúnya égési seb.

           - Erre én is képes vagyok?

           - Nem tudom. Talán majd egyszer képes leszel rá. – válaszolta kérdésemre Nate. Minden olyan kellemes volt. Ám egyszer csak egy hangos zörej zavarta meg a hangulatunkat. És nagyi hangja.

           - Lizzy! Prue! – kiabálta a földszintről. Én leteleportáltam. A nagyi a földön feküdt, de semmi baja nem esett. Ám más is volt a szobában.

           - Liz, mögötted! – kiabálta nagyi, mire én felvettem a légüres alakot. A fekete kabátos démon mögé teleportáltam. Mintha megneszelte volna, ő is megfordult, és a nyilát felém szegezte. Abban a pillanatban nem volt idő a gondolkodásra. Ösztönösen cselekedtem. Ismét teleportálni kezdtem, és a nagyi mellett kötöttem ki. Látszólag semmi baja nem volt. Ismét felém szegezte a nyílát, és lőtt is, de a nyíl nem talált el. Pontosabban, nem engem talált el. Nate elém ugrott, és megvédett tőle. Az árnyőr, aki megtámadott minket, elteleportált - mint aki jól végezte dolgát. Nate a földön feküdt, a mellkasából pedig egy nyíl állt ki. Abban a pillanatban elárasztottak az érzések. Elsősorban a félelem. Féltem, hogy elveszítek egy olyan embert az életemből, aki nagyon fontos nekem. Bűntudatot is éreztem, mert Nate-et miattam találta el az árnyőr. És persze a gyász, amit próbáltam elfojtani. Nate még eszméleténél volt, de nem nézett ki jól. Sápadt volt, és a homloka csupa veríték.

           - Elizabeth.. – a nevemet suttogta. Megfogta a kezemet, és mélyen a szemembe nézett.

           - Lizzy – kezdett bele a nagyi – vidd fel Nate-et a szobádba, és fektesd az ágyadra, amíg kitalálunk valamit. – nem mondtam semmit, csak cselekedtem. Felvittem Nate-et, és lefektettem az ágyra. Megpróbáltam, a kezemmel megérinteni a nyilat, de Nate elkapta a kezemet.

           - Ez a nyíl mérgező a fényőrök számára. Ha megérinted te is meg fogsz fertőződni – mondta. Vagyis, inkább suttogta, elhaló hanggal. Ám egy dologgal tisztában voltam; ha nem szedem ki belőle valahogy, akkor biztos meg fog halni.

          Berohantam a fürdőbe, és vittem néhány törölközőt, és egy kis forró vizet a szobámba. Két tenyeremre terítettem az egyik törölközőt, és elteleportáltam a nyílat Nate testéből. Letettem, és vigyáztam arra, hogy ne érjek hozzá. Egy másik törölközőt a forró vízbe mártottam, és törölgetni kezdtem a sebet. Nagyon mély volt. Nate szemei csukva voltak. Megsimogattam az arcát, mire résnyire kinyitotta őket. A délelőtti napfény sugarai beszűrődtek az ablakon, ám a szobában mégis sötétség volt. Az arcát simogattam, és a kezét szorongattam.

           - Ki fogunk találni valamit. Nem engedem, hogy meghalj – mondtam, és kimentem az ajtón, le a lépcsőn, egyenesen a konyhába. Közben a hatalmas gombócot próbáltam eltüntetni a torkomból. Megcéloztam a konyhát, ám mielőtt bementem volna, a nagyi mondata megcsapta a fülemet.

           - Nincs ellenszer a méreg ellen. 

Prue gyűrűje