XVIII, Fejezet.

Sziasztok!

Remélem tetszeni fog ez a fejezet! A fenti képnek majd a 3.bekezdéshez lesz köze. 

Jó olvasást!

N.

                      Az eltitkolt nővér.

           - Szia, gyere be! – mondtam az ajtónkban ácsorgó Prue-nak. Nem volt otthon senki, úgyhogy nyugodtan tudtunk beszélgetni. A múltkor megegyeztünk, hogy nem verjük nagy dobra amit megtudtunk, csak akkor, ha már minden részlet világos lesz.

           Miután Prue kimondta, hogy az apja volt az a derék férfi, aki a múltkor segített, kezdtem megijedni. Milyen titkokkal kell még szembesülnöm? Elmondtam Prue-nak, hogy mit láttam a látomásomban.

           - Hogy mi? Mi köze lehetett az apámnak az anyádhoz? Soha nem mesélt róla.

           - Figyelj, meg szeretnélek kérni valamire – mondtam Prue-nak, aki figyelmesen hallgatott.

           - Találtál valamit? – kérdeztem, mikor felértünk a padlásra. Megkértem, hogy nézzen szét az apja holmijai között, hátha talál valamit; egy nyomot amin elindulhatunk.

           - Igen. Ezt a képet – átadta, és a szavam is elállt.

           - Hisz ez az én.. – nem kellett befejeznem a mondatomat. Prue tudta, hogy ki van a képen, de azt egyikünk sem tudta, hogy miért. Anyu volt rajta, fiatalkorában. Terhesen. És egy férfi ölelte át, aki nem az apám. Boldognak látszottak. De ez annyira.. hihetetlen.

           - Nézd Liz, beszélnünk kell a szüleinkkel – javasolta Prue, ám nekem jobb ötletem volt.

           - Nate! – kiabáltam, és reméltem meghallja, bárhol is van most. Régebben mesélte, hogy ő is vigyázott anyára, amikor apu még fényőr volt, és vigyáznia kellett anyura. Hátha tud valamit erről.

           -  Nate, szükségem van rád! – szerencsére erre már reagált, és előttem termett, teljes életnagyságban.

           - Mi a baj?

           - Tudod ki ez a férfi? – kérdeztem, és a kezébe nyomtam a fotót. Nate megdöbbent, és ő is tudta, hogy ebből a beszélgetésből semmi jó nem sülhet ki.

           - Nem tudom, de nem az apád, az biztos.

           - Igen, erre magamtól is rájöttem. De, biztos, hogy nem tudod? Te vigyáztál rá, tudnod kell, hogy mikor ki volt mellette.

           - Nézd, nem voltam mindig mellette. Csak egy-két hónapig vigyáztam rá. Akkor már el volt jegyezve. Apukád utolsó bevetésén mellette voltam, de ez a kép régebben készült.

           - Micsoda? – kezdtem tehetetlenül érezni magam.

           - Liz, ezen a képen Alison 20-21 évesnek néz ki. Jóval idősebb volt, mikor teherbe esett veled. Ezen a képen nem te vagy a hasában  – a mondat hallatán, elképedtem. Azonnal felálltam, és kirohantam a padlásról. Meg akartam keresni anyut, de nem tudtam hogy hol lehet. Azt mondta, hogy a nagyival kimegy a piacra, de ki tudja? Ha eltitkolta előlem, hogy afférja volt egy férfivel, aki nem az apám, ki tudja mi mindent titkolhat még előlem? Beszélni akartam vele, azonnal, de nem vette fel a telefont.

           - Kérlek, próbálj meg lenyugodni – mondta Nate.

           - Mégis, hogy nyugodhatnék meg? Bárhogy csűrjük-csavarjuk a dolgokat, ez a személy – Prue-ra mutattam – a féltestvérem. Már csak azt kell kiderítenem, hogy kinek ki a szülője. Na remek! Ennyi titok egy családban már túl sok! Először eltitkolják előlem, hogy boszorkány vagyok, aztán azt, hogy van egy család, aki a fejünkért pályázik, tegyük hozzá jó esélyekkel a múltkor is csak egy hajszálon múlt, hogy nem lapított össze az a fa, és most még az is kiderül, hogy van egy féltestvérem, és a fene tudja ki az anyja vagy az apja, és már azt sem tudom, kik az én igazi szüleim, és a hab a tortán, hogy az egyetlen ember aki ezt tudja, épp Isten tudja hol van! Elegem van ebből az egészből! – kiadtam magamból hónapok frusztrációját, de cseppet sem könnyebbültem meg tőle. Az igazi megkönnyebbülést az igazság tudná nyújtani. Nate közelebb lépett, és magához ölelt.

           - Nem lesz semmi baj – suttogta a hajamba, én pedig el is hittem neki. Jó volt érezni a közelségét. Prue csendben állt előttünk, és láttam rajta, hogy össze van törve. Kibontakoztam Nate karjaiból, és magamhoz öleltem Prue-t. Mindig is vágytam egy testvérre, de arra soha nem gondoltam, hogy így fogok hozzájutni egyhez.

           - Össze kell tartanunk – mondta Prue. Igaza van. Mi csak áldozatok vagyunk ebben a történetben. Mi vagyunk azok, akiket éveken át becsaptak.

           - Tudom. Össze is fogunk! Ne haragudj az előbbi kirohanásomért. Csak, ezek után felteszem magamban a kérdést, hogy mi jöhet még? Elegem van a hazugságokból! Amint anyu hazaér, ki fog tálalni mindent! Ha ismét elkezd hazudozni, vagy kitér a válasz elől, igazságmondó varázsigét fogok rábocsájtani - teljesen eluralkodott rajtam az elszántság, ám kicsit féltem is a válaszoktól. 

Néhány óra múlva haza is ért anyu és a nagyi. Nate visszament a másik védencéhez, de Prue meg akarta várni őket. Kíváncsi volt az igazságra. Mi a nappaliban ültünk, a kanapén, és csendben vártuk, hogy belépjenek ők is.

           - Lizzy! Itthon vagy? – kérdezte anyu. Bement a nappaliba, és megpillantott minket.

           - Sziasztok! Nem is tudtam, hogy vendéged van.

           - Pedig igen. Hadd mutassalak be titeket egymásnak, Prue, ez itt az anyám, és anyu, ő itt az eltitkolt lányod, Prudence. – anyu arcáról lefagyott a mosoly. Tátotta a száját, de nem jött ki rajta hang. Elhiszem. Lehet, hogy egy kicsit tapintatosabb kellett volna legyek vele, de nagyon dühös voltam mindenkire abban a pillanatban, úgyhogy pont nem érdekelt a dolog.

           - Csak arra kérdésre válaszolj, hogy miért? Miért titkoltad el? – kérdeztem tőle, de ő maga elé nézett.

           - A tanács kényszerített rá. – mondta anya, és itt már tudtuk, ez a történet nem marad titok többé. – Pete helyettesítette az apádat, és közel két évig nem láttam őt. Ekkor még nem voltunk együtt. Az egyik este sokat ittunk, és... – itt tartott egy rövid szünetet. – Én nem akartam a lányom nélkül élni, de a tanács azt mondta, hogy Peternél kell maradjon. Lenyesték a szárnyait, és száműzték. Nem volt szabad tudnom, hogy hova.

           - És, ha ez a „tanács” azt mondja, hogy hagyd el a gyereked, akkor te meg kell tegyed? – kérdezte feldúltan Prue.

           - Azt mondták, hogyha nem teszem meg, akkor megfosztják az összes gyermekemet a varázslattól. Nem akartam, hogy mindaz a hagyaték, amit még Martha hagyott ránk, csak úgy elvesszen a semmibe. Majd megszakadt a szívem, mikor el kellett engedjelek, de nem tehettem mást – mondta anya Prue-nak. Patakokban folytak a könnyei, még én is elérzékenyültem tőle. Prue kőfala, amely eddig a szívét körbevette, lebomlott. Ő is könnyes szemekkel bámult vissza a nőre, aki életet adott neki.

           - Az apám azt mondta, hogy az édesanyám szülés közben meghalt. Anya nélkül nőttem fel...

           - Úgy sajnálom. Bár akkor másképp döntöttem volna. – mondta anya, és megölelte Prue-t. Ekkor jött be a nagyi, aki döbbenten figyelte az eseményeket. Magukra hagytam anyát, és Prue-t, és kimentem a nagyival a konyhába.

           - Mi történt Lizzy? Miért sír Alison? És miért ölelgeti Prudence-t? – kérdezte a nagyi. Fogalma sincs az egészről.

           - Te tudtál anya afférjáról az egyik fényőrrel? – a nagyin látszott, hogy belehasít a felismerés.

           - Csak nem azt akarod mondani, hogy...

           - De igen. Prue a másik unokád – a nagyi is sokkot kapott a hallottaktól. Ez nem egy hétköznapi dolog. Éreztem, hogy túl sok volt ez a nap. Ám akkor eszembe jutott még valami. Ha Prue a nővérem, akkor ő is veszélyben van. Meg kell tudnom, hol vannak a Grouchet család leszármazottjai, és meg kell őket fosztanom az erejüktől, mert ha a fülükbe jut, hogy Prue a féltestvérem, ő sem lesz biztonságban többé.