XVII. Fejezet.

Kedves olvasóim!

Késő van, fáradt vagyok, de két óra alatt megírtam! :D

Nem vagyok egy éjszakai bagoly, de valamiért mindig este csap meg az ihlet szele. 

Remélem tetszeni fog!

Jó olvasást!

N.

                      Őrangyal.

           - Szerintem ne ezt a cipőt vedd fel – mondta Nate, mikor meglátta, hogy a Prada csukámat veszem elő.

           - Miért? Hová megyünk? – nem tudtam, hogy hogy öltözzek, hidegen vagy melegen, sportosan, vagy elegánsan, ezért megpróbáltam egy köztes megoldást keresni, de a kedvenc cipőmhöz ragaszkodtam!

           - Nem mondom meg. Csak annyit kell tudnod, hogy sár lesz mindenütt – remek! Ez a beteg állat elvisz a földes útra! Remek!

Egy fél óra, és 5 átöltözés után el is indultunk. Nate elteleportált, én pedig fogtam a kezét. Furcsa érzés fogott el. Éreztem, hogy fájdalmas nap elé nézek. Két perc múlva meg is érkeztünk egy erdőbe. Az erdő egy hegy oldalán volt, és nagyon lejtett. Ha Nate nem kap el, biztos, hogy elcsúszok az agyagos talajon.

           - Ez meg mi? Minek hoztál ide?

           - Ez egy túra lesz. Remélem hoztál elég kaját és vizet, mert csak kétszer fogunk megállni, 15 percre, és nem boltoknál.

           - Mi van? – kezdtem kiakadni, de próbáltam visszafogni magam.

           - 11,5 km. Remélem gyorsak leszünk, mert ma még más tervem is van veled. – szemeim kikerekedtek, és már előre féltem a következő „meglepitől”. Egy hajszál választott el attól, hogy hagyjam az egészet a csudába, és hazamenjek.

           - Minek ez nekünk? – kérdeztem, miközben felfelé tartottunk, egy nagyon meredek lejtőn. 

           - Majd meglátod! – na remek! Még húzza is az agyamat! Ez olyan idegesítő. Legszívesebben elteleportálnám Nate-et a Marsra, és megfosztanám az erőitől! – amint erre gondoltam, beugrott egy ötlet!

           - Nate!

           - Mi az? Valami baj van? – kérdezte aggódva. Olyan aranyos, amikor aggódik értem! Ez egy kicsit enyhített a dühömön.

           - Eszembe jutott egy remek ötlet!

           - Na ki vele!

           - Mi lenne ha.. – nem tudtam befejezni a mondatomat, mert meghallottam egy reccsenést, és a következő dolog, amire emlékszem, az az, hogy Nate karjaiban vagyok, a földön. Ő szorosan magához ölelt, én pedig elképedve néztem, a földön heverő fát. Vaskos volt. Ha ez rám esett volna, biztos nem élem meg a holnapot!

           - Jól vagy? – kérdezte a megmentőm, és mikor a szemeibe néztem, rájöttem, hogy ez a személy, a legfontosabb ember az életemben. Ha ő nem lenne, már én sem lennék. Hirtelen hálát éreztem, azért, amiért van egy ilyen ember az életemben.

           - Jól vagyok, köszönöm. – többet nem tudtam mondani, mert Nate felállt, és felsegített engem is. Megnéztük a kidőlt fa törzsét. Furcsa dologra lettünk figyelmesek. Olyan volt, mintha kiégették volna. Vajon szándékosan tette ezt valaki?

           - Jobb, ha most hazaviszlek, itt nem vagy biztonságban – mondta Nate, és visszavitt a házba. Senki sem volt otthon. A konyhában elővettem az elsősegély dobozt, és bekötöttem a kezem, mert felhorzsolta egy kő, amikor Nate ellökött a fa elől.

           - Várj! – mondta, majd kezébe vette sérült kezemet, és egy kézrátétellel meggyógyított.  – Így már jobb nem? – nem tudtam, mit mondjak. Annyi gondolat kavargott bennem. De az egyetlen dolog, ami akkor helyénvaló volt, egy köszönet volt. Megöleltem Nate-et, el akartam mondani neki, hogy mit is érzek, de akkor bejött a nagyi, és megzavarta a miliőnket.

           - Mi történt? Hogy-hogy ilyen hamar hazaértetek? – Nate elmesélte neki, hogy mi történt. A nagyi kis híján agyvérzést kapott.

           - Nyugodj meg nagyi, nincs semmi bajom.

           - Ezek nagyon kétségbe lehetnek esve, ha ezt is bevállalták.

           - Te most a Grouchet családról beszélsz?

           - Ki más tehette ezt? – kérdezte a nagyi megdöbbenve.

           - Mondjuk egy átlagos favágó, vagy...

           - Na igen persze! Ő csak elkiáltotta volna magát, hogy „vigyázzatok", plusz, Nate azt mondta, hogy kiégették a fát, majd eldöntötték. Szerinted melyik favágó dolgozik ilyen eszközökkel? – mondott valamit a nagyi, de túl sok volt ez nekem egyszerre. Mintha elhagyott volna az erőm. Inkább felmentem, és lezuhanyoztam. Engedtem, hogy folyjon rám a meleg víz, közben megpróbáltam teljesen ellazulni. Vagy, inkább csak egy kicsit megnyugodni. Nate arca lebegett előttem. Ő az én angyalom! Meleg érzés öntötte el a szívemet. Olyan, amilyet már rég éreztem.

A zuhany után megpróbáltam pihenni egy kicsit. Csak ültem az ágyamon, és hagytam, hogy suhanjanak a gondolataim. Viszont, a tervem, zseniális lehet. Csak egy dolog kell hozzá. Egy személyes tárgy a Grouchet vérvonal egyik tagjától. Csak tudnám, hogy hogyan juthatok hozzá!

Felmentem a padlásra. Ott sok kacat van, gondoltam, hátha találok valamit, ami segíthet. A szekrényekben csak alapanyagokat találtam; gyertyákat, üvegcséket, de semmi mást. A dobozokat is megnéztem. Épp egy ékszeres dobozzal szemezgettem, amikor lépteket hallottam. Megfordultam, és Nate állt velem szemben.

           - Jobban érzed magad?

           - Igen, köszi. – biztatóan rámosolyogtam, ő viszonozta, majd megfordult, és kifelé vette az irányt.

           - Nate! – utána szóltam, mert volt valami amit meg akartam kérdezni tőle.

           - Miért vittél el túrázni? Azt mondtad, el fogod mondani a végén, és szerintem ezt tekinthetjük annak. – megfordult, és közelebb lépett.

          - Mert azt akartam, hogy tapasztald meg, hogy milyen nehéz erő nélkül. Boszorkány vagy, és ha nem gyakorolod a képességeid, el fognak gyengülni, és ezt most nem engedheted meg magadnak. Ugyanolyan nehéznek fogod találni a harcot a gonosszal, hogyha nem gyakorolsz, mint a túrát. Érted? – kezdetem hülyén érezni magam. Nate-nek igaza van. Nem lett volna szabad hagynom, hogy elgyengüljek. Most nem.

           - Igen. És sajnálom. Mostanában túl sokat foglalkoztam a karrieremmel, és minden terhemet rád és a nagyira hagytam – mondtam, és a padlót kezdtem mustrálni. Nate közelebb lépett, és két keze közé fogta az arcom.

           - Figyelj, megígérem neked, hogy segítek neked, bármi is a terved, rám számíthatsz! – mélyen a szemembe nézett, én pedig csak bólogatni tudtam. Megcsókolta a homlokom, majd magához ölelt. Melegség öntötte el a szívemet, mint mindig amikor Nate a közelemben van. Tudtam, mit kell tennem. Mindent el fogok követni, hogy megállítsam az ellenségeimet. Meg fogom védeni a családot, kerüljön bármibe!