IV. Fejezet

Kedves olvasóim!

Nagyon rosszul esik, hogy nem pipálgattok! Valóban csak három ember olvassa a blogomat? Ilyenkor merül fel bennem a kérdés, hogy megéri-e folytatni ezt? Ti mondjátok meg a választ! 

Jó olvasást!

N.

                    Találkozás a szellemekkel

          A felhők ellepték London városát. Alig múlt dél, mégis sötétbe borult a táj. Mély levegőt vettem, majd kifújtam. Ezt megismételtem kétszer. Az eső pityergett, a szél lágyan fújt. Ez a vihar előtti csend. A kocsimban ültem. Nem mertem kiszállni, bár mindig is tetszett a viharos idő. A külvárosban csend honol. Senki sem mer kimozdulni a melegséget, és biztonságot nyújtó lakhelyükből. Én volnék az egyetlen elvetemült, aki ilyen időben meditál a szabadban?

          Rá kell jönnöm, hogy milyen erővel rendelkezem! De mégis hogyan? Hallgatnom kéne a belső hangomra. El kell jutnom hozzá. Ki kell ürítsem a fejem, e ehhez el kell innen mennem. Utána szeretnék olvasni, hogy honnan is származik ez az erő, mellyel a család rendelkezik. Vajon ez is megvan írva a könyvben?

          Hazahajtottam, hogy utánanézzek ennek. Az erőmmel kéne foglalkoznom, de helyette a miértekkel és a hogyanokkal foglalkozom. Mindig is ez volt a legnagyobb hátrányom, és egyben előnyöm is. És persze az, hogy nagyon tudok szeretni. Igen... ez mindig is hátrány volt. Sajnos még nem vált előnyömre a dolog...

          Amint hazaértem, felszaladtam a padlásra, kinyitottam a könyvet, és lapozni kezdtem azt. Reméltem, hogy fogok benne találni valamit, a bájitalokon, és a démonok elűzésén kívül. Találtam benne valamit, ami nagyon megfogott...

          “A vámpírok titka

          Mindenki kíváncsi a vámpírokra. Minden kultúrában megtaláljuk őket, ám az igazságot csak kevesen tudják róluk…

          Az egyik varázslathoz szükséges kelléket gyűjtöttem be, egy hideg őszi éjjelen, az erdőben. Mozgást hallottam a hátam mögül. Nem tudtam mi, vagy ki az, ezért hátrafordultam. Viszont nem láttam semmit is. A csend ismét uralni kezdte az erdőt. Megéreztem a veszélyt, ezért inkább elbújtam, és vártam. Egyszer csak, meglepett a lény. Összeszorította a karomat, és leszaggatta rólam a palástom. Ám azzal nem számolt, hogy az asztrális testemmel játszik. Visszabújtam az eredeti testembe, és fogságba ejtettem őt. Könnyű volt, mivel a szörny le volt gyengülve. Hazavittem, és beszédre ösztönöztem.

Amit a szörnyről megtudtam:

- Ő egy vámpír volt. 200 éves, és nagyon szomjas. Hetek óta nem ivott.

- Képes villámsebesen szaladni, és épületeket is képes a puszta kezével elpusztítani. Ereje végtelen, és senki sem képes szembeszállni vele.

 - Halhatatlan – legalábbis ezt hittem róla, amíg rá nem jöttem, hogy hogyan öljem meg. A vámpírokra nem hat a szenteltvíz, sem a kereszt. Ha egyesítjük az öt elemet, végezhetünk a halhatatlannal.”

          Ez nagyon érdekes. Vajon még mindig léteznek vámpírok? És akkor vérfarkasok is? Mennyi rejtély…

           - Kincsem! Úgy örülök, hogy itt látlak! Olyan varázslatos vagy, ahogy ott állsz! Mintha Martha állna ott.

           - Kicsoda? – nagyim kijelentése meglepett. De már hozzá kellene szoknom, hisz a nagyi mostanában nem tud olyasmit mondani, amivel ne lepne meg.

           - Hát Martha – úgy mondta ezt, mintha ő lenne a világ legismertebb embere. Közben az első oldalra lapozott, ahol Matha Nicholson neve állt.

           - Ő volt ez első?

           - Igen. Nagyon erős boszorkány volt. Szeretnél találkozni vele?

           - Ezt hogy érted? – ha nem bíztam volna a nagyiban, akkor most azt hittem volna, hogy meg akar ölni. A könyv elé állt, és a kezeit a lap fölé tartotta, amikor a könyv, magától elkezdett lapozni. Annyira különös ez az egész. Vajon egyszer én is képes leszek ilyesmire? Megállt az egyik oldalnál. “Találkozás a szellemekkel” – ez meg mit jelentsen?

           - Olvasd fel az igét, hangosan, miután elhelyeztem a gyertyákat – mondta a nagyi, és én úgy is tettem. Öt fehér gyertyát helyezett el köralakban, s meggyújtotta azokat. Olvasni kezdtem hát az igét.

“Halál angyala segítséged kérem,

Küldd vissza, kit rég elvettél tőlem.”

          A szobát betöltötte a fényesség. Szinte megvakított, de végül minden elsötétült, és egy nő állt a kör közepén. Még mindig a fényesség hatása alatt voltam, ám hamarosan minden kitisztult. A körben egy nő állt. Haja szőke volt, szemei pedig kék színűek, mosolya pedig olyan volt, egy angyalé. Én voltam az. Vagyis a hasonmásom. Vagy én vagyok az ő hasonmása?

           - Elizabeth! – mondta az angyal, majd kilépett a körből, és megölelt.

           - Te ki…

           - Martha Nicholson. Az első boszorkány a családban, nagyon örülök, hogy végre személyesen is láthatlak!

           - Szervusz Martha!

           - Áhh! Szervusz! – köszönt a nagyinak – hidd el, ebből a lányból egyszer nagyon erős boszorkány lesz. Bízz bennem!

És ezzel el is tűnt az angyal.

           - Miért ment el ilyen hamar?

           - Mert még gyenge vagy. De nyugodj meg; nekem hónapok alatt sem sikerült szellemet idéznem, neked viszont egy pár nap alatt sikerült. – ez nagyon meglepett. És a nagyinak igaza van. Hisz csak pár napja tudtam meg a családunk titkát, és én azóta azon vagyok, hogy minél többet megtudjak erről.

           - Nagyi, beszélni szeretnék veled valamiről.

           - Mondd csak drágám!

           - Nos, ki szeretném tisztítani a fejemet, és ezért… - vajon hogy fogja fogadni? – el akarok utazni egy időre.

           - Mennyire?

           - Nem tudom, de anyu már átvette a vezetést a cég felett. Talán egy pár hétre, lehet, hogy pár hónapra…

           - Ha ez kell ahhoz, hogy magadra találj, akkor tedd ezt. Nagyon szeretlek Elizabeth! – mondta a nagyi, és megölelt. Éreztem a melegséget, amit a szíve sugárzott. Hogy fogom ezt hiányolni!

          Napokkal később a dolgaim már össze voltak csomagolva és a repülőjegy is le volt foglalva. Remélem, hogy ez az utazás ki fogja tisztítani a fejem. Félek, hogy a sok gondolat meg fog őrjíteni!

III. Fejezet

Helló!

Nagyon rosszul esik, hogy Anitán kívül senki sem ír megjegyzést, és nem is pipáltok, szóval, a következő fejezetet akkor fogom hozni, ha meglesz az 5db pipa. (a bejegyzések alján vannak kockák, és mellettük vannak vélemények)

Jó olvasást!

N.

                    Minden megváltozik II.rész 

          - Azért mert... – itt egy kicsit megállt, és gondolkozni kezdett – inkább ülj le kedvesem! – nagyon össze voltam zavarodva! Mit titkolhat a nagyi? Leültem, mert féltem, hogy olyasmit fog mondani, amitől összeesnék. Érzem, hogy valami komoly dologról van szó.

          - Azért mert ez a család évszázadok óta birtokolja az erőt. Az erőt, amely lehetővé teszi az uralmat az elemek felett. Öt elemet ismerünk. A föld, víz, tűz, levegő, és a lélek. Jómagam a levegő elemet örököltem a nagymamámtól – miközben beszélt, felkelt az ágyból, és egy könyvet emelt fel. Tartotta a kezében, és mikor befejezte a mondatát a könyv magától kezdett lebegni a nyitott tenyere felett. Először nem értettem, hogy ezt hogy csinálja, de mikor meggyőződtem arról, hogy nincs semmi sem a könyv alatt, vagy felett, sokkot kaptam. Nem tudtam racionálisan gondolkozni, és elkapott a félelem. Vajon én is ilyen vagyok? Ezt én is megtudom csinálni?

           - Nem tudom drágám. Te kell megtalálnod a saját erődet.

           - Honnan tudod, hogy mire gondoltam?

           - Onnan, hogy hangosan gondolkoztál – hát ez kellemetlen...

           - Minden elemnek megvan a saját képessége. Utánaolvashatsz a családi könyvünkben. Otthon van a padláson. De vigyázz! Ne olvass hangosan belőle! Több száz éves, és nagyon sok varázslatot látott már – varázslat? Elemek? Boszorkányság? Te jó ég! Milyen családba születtem én? Kirohantam a kórteremből, és hazasiettem. Mivel a ház elég messze volt, inkább fogtam egy taxit, és hazavitettem magam. Teljesen össze voltam zavarodva. Miért pont én? És hogyan? Egy olyan reális ember, mint én, nehezen bírkózik meg azzal, hogy boszorkányok igenis léteznek. De miért? Mit szolgálnak ők? És ki hozta őket létre? Minden érdekel. Vagy jobb lenne, ha nem tudnék erről semmit? De a nagyi okkal mondta el nekem ezt. De miért nem anya mondta el? Annyi kérdés cikázott a felemben! Rettenetes volt!

          Amint hazaértem, felszaladtam a padlásra. Ott egy dobozban volt egy könyv. „Libro Luminum” – a fényesség könyve. Vastag, barna borítója volt, és a lapjai elsárgultak. Gondolom az idő miatt. Az első oldalán nevek voltak. Martha Nicholson, Gretha Nicholson, Samantha Richardson... az utolsó név a nagyimé volt. Reneé Anderson. Épp miután elolvastam, valami nagyon furcsa dolog történt. Mintha a könyv magába írta volna a nevemet. A nagyim neve után az én nevem is ott volt. talán ez azt jelenti, hogy ennyi ember kezében volt eddig ez a könyv? Ekkor vettem észre, a feliratot a nevek fölött. „Owners of the book”. Ez azt jelenti, hogy ez a könyv már az enyém is?

          Tovább lapoztam benne, és találtam egy oldalt, amely nagyon megfogott „Kezdetben minden ember egyenrangú volt. Ám egy napon született egy gyerek. Aurája indigó, szemeiben a tenger, bőrén a föld tökéletessége, haján a tűz színe, lábaiban pedig a szél ereje volt. Tökéletességét minden ember megirigyelte. Ez az irigység később gyűlöletbe torkollt. Római király megölte, megette a szívét. Viszont a fiú lelke megmaradt. Ő lett a varázslat. Minden lénynek ő a teremtője. Vámpírok, vérfarkasok, démonok... a király nem számolt azzal, hogy a fiú bosszúja milyen erős lesz. A teremtmények őt üldözték, és lemészárolták a népének felét. Falvak lettek egyetlen fiú áldozatai. A világ is elpusztult volna, ha a természet nem teremti meg a szolgáit. A boszorkányok évezredeken át védték az embereket a fiú lényeitől. Ám egy nagyon erős boszorkány életét adta az emberekért. Elpusztította a lényeket, és azóta minden a régi. Kivéve egyet. A boszorkányok megmaradtak, hogy ne fordulhasson elő ilyen többet.”

           - Lizzy mit olvasol? – megugrottam, és úgy becsaptam a könyvet, mintha valami rossz dolgon kaptak volna rajta.

           - Áhh... szóval ezért rohantál el a kórházból – nem tudtam, hogy anya is tud erről.

           - Miért nem mondtad el te?

           - Mert én nem vagyok boszorkány. Ez nem terjed anyáról a lányára, hanem a nagyiról az unokára. Ragaszkodott hozzá, hogy ő mondja el.

           - Apu tud róla?

           - Egy ilyesmit nem lehet eltitkolni egy családba, nem gondolod?

           - Tőlem nagyon ügyesen titkoltátok éveken keresztül – egy kicsit kiborított ez az egész. Fogtam a könyvet, és lementem a szobámba vele. Nem volt kedvem senkivel sem beszélgetni. Miért most mondták el? Miért nem voltak velem az elejétől őszinték? Majd megbeszélek néhány dolgot a nagyival.

          Ez a történet nagyon megfogott. Kár, hogy neveket nem említ. Pedig utánaolvastam volna bővebben a dolognak.

          Ahogy lapoztam, találtam egy oldalt az erőkről, és a képességekről.

„ Az öt elem. Mind az ötöt uralta A Bosszúálló, és hogy ne fordulhasson elő még egyszer ilyen nagyméretű egyenlőtlenség, ezért a boszorkányok csak egy, ritkán két elemet uralhatnak. A család első boszorkánya a földet uralta. Erejével képes volt a földet megtermékenyíteni, a növények fejlődését felgyorsítani, és el is venni az életet tőlük. Fehér boszorkány lévén, nem ártott jónak, bár olyan hatalmas volt, hogy akár az emberek életét is képes volt elvenni egy érintéssel. Aki a levegőt uralja, képes a szeleket csillapítani, erősíteni, néha képesek a telekinézisre is” – csakúgy, mint a nagyi. Tanultam régen a telekinézisről, bár nem tudtam, hogy létezik is olyasmi – „sőt, az asztrális kivetítésre is” – vajon nagyi is képes ilyesmire? – „akik a vizet uralják, helyváltoztató képességet kapnak. Teleportálhatnak.  Akik a tűzet uralják, képesek az alakváltoztatásra. A tűz segítségével tudjuk megformálni, és megedzeni a fémet. A mentális erőket a lélek-boszorkányok birtokolják. Empátia, az ő legfőbb erejük. Egyes, erős boszorkányok arra is képesek, hogy befolyásolják, megigézzék a halandókat.

Kevés boszorkány van, és nem lesz minden család minden gyermeke az. A rend fent kell maradjon. Ám, ezt kevés boszorkány ismeri el. A sötét boszorkányok nem tartják be legfőbb szabályunkat; „Ha nem ártasz vele, tégy, amit akarsz”. A gonoszok mindent megtesznek, hogy elérjék gőgös céljaikat. Nekünk kell megvédenünk az embereket, a sötét boszorkányoktól.”

          Sokáig olvashattam, mert már teljesen besötétedett odakint. Az órámra pillantottam, és már 22:00 óra volt. Érdekes, hogy milyen gyorsan telik az idő, ha olvas az ember. Felhívtam Nate-et. Kíváncsi voltam, hogy hogy telt a napja.

           - Miért rohantál ki olyan gyorsan a kórházból. Valami baj van? Mit mondott a nagyi, mi volt olyan fontos?

           - Áhh, semmiség. Valami, családi dolog – nem akartam elmondani neki ezt a dolgot. Hisz, ez még nekem is nagyon új.

           - Értem. Holnap elmegyünk valahova?

           - Hát... holnap dolgom van.

           - Oké, akkor majd beszélünk.

           - Mindenképp.

          Vajon ő hogy reagálna, ha megtudná, hogy egy boszorkány családban születtem, és, hogy a nagyim képes a telekinézisre?Ez annyira... félelmetes. Vajon, ezek a dolgok tényleg megtörténtek? Nagyon furcsa érzés kapott el. Nem akartam ebben rész venni. Inkább csak el akartam innen menni. Messze... jó messze... mindig is kíváncsi voltam Európára. Igen! Ez kell most nekem! Egy kirándulás! Legalább kitisztulna a fejem!

          Azon az éjjelen aludni nem tudtam, de legalább eleget gondolkoztam a jövőmről. Megkérem anyát, hogy vegye át a céget egy pár hétre... talán egy hónapra... lehet, hogy több hónapra... ameddig kitisztítom a fejem. Túl sok varázslatos dolog jár most a fejemben, és sajnos, ezt nem képletesen értem... 

II. Fejezet

Drágáim! Meg is hoztam a 2. fejezetet.

 Remélem elnyeri tetszéseteket! :**

Jó olvasást! 

N.

         Minden megváltozik I.rész 

A vár gyönyörű! Teljesen a hatása alá kerültem. Mindent rekonstruáltak. Még Sissi hercegnő haját is! Elképesztő! Mintha egy kis időre visszamentünk volna a múltba. Milyen jó is lenne...

Ahogy láttam, Nate-nek is tetszett a dolog. Ő a legjobb barátom, és egyben a másodigazgató a cégnél. Rá számíthatok, ha valami baj van.

Miután visszamentem a hotelbe, és lezuhanyoztam, bebújtam a meleg – és már jól megszokott ágyamba, és mély álomba zuhantam. Nagyon kifárasztott az a nap.

Még sötét volt. hangos zene ébresztett kellemes álmomból. Először arra gondoltam, hogy „ki az a paraszt, aki éjjel bömbölteti egy hotelben a zenét???”. De mikor már másodjára szólalt meg ugyanaz a dal, rájöttem, hogy ez bizony a telefonom. A kivetítőn anya neve volt kiírva. Vajon mit akarhat tőlem éjjel kettőkor?

 - Hmm? – csak ennyit tudtam kinyögni, mert még mindig az álmom hatása alatt voltam.

 - Lizzy, haza kell jönnöd! Nagy baj van! – ez eléggé megrémisztett. Az álom rögtön kiment a szememből.

 - Mi a baj? Mi történt?

 - A nagyi... szívrohamot kapott éjfélkor.

 - Mi? – ez nagyon szíven ütött – és hogy van?

 - Most már jobban. Szerencsére nem volt olyan súlyos, mint amilyennek először tűnt. Haza kell jönnöd az első géppel! Mindenáron beszélni akar veled.

 - De mégis miről? – nem tudtam elképzelni, hogy mi lehet olyan fontos, hogy nem várhat még pár napot.

 - Nem tudom, nem akarja senkivel sem megosztani, csakis veled.

 - Akkor foglalok repjegyet, és az első géppel hazamegyek.

Vajon mi lehet a baj? Mi az a titok, amit senki sem tudhat, csak én? Vagy anya csak hazudott, azért, hogy hazarángathasson? Áhh... nem hiszem! Miért tenné? Felkeltem az ágyból, és felmentem az internetre, jegyeket foglalni. A legközelebbi járat, 5:30-kor indul London-ba. Foglaltam két jegyet. Nem hagyhatom őt itt egy szó nélkül. Felhívtam, és közöltem vele a tényeket. Amint meghallotta, hogy a nagyim kórházban van, szinte ragaszkodott hozzá, hogy velem jöjjön. Mindketten imádjuk a nagyit. De hát melyik gyerek nem szereti a nagyszüleit? Az én nagymamám mindig kiállt mellettem. Ha anyuval, vagy apuval összevesztem, ő volt a támaszom, és az őrangyal aki kibékített minket. Elég furcsa kamaszkorom volt, ezért szükségem is volt egy olyan emberre, mint a nagyi. Valamiért ő megértett engem, még a leghülyébb helyzetekben is. Vele sosem veszekedtem. Nem voltak nézeteltéréseink. Mindig is különleges személyisége volt. Belőle nincs még egy. Milyen szerencse, hogy jól van. Nem is tudom, hogy mire mennék nélküle.

Összecsomagoltam a dolgaimat, és fél óra múlva kopogtattam Nate ajtajánál.

Szerencsére el tudtuk érni a gépet. A több mint két órás útból csak a felszállásra, és a landolásra emlékszem. A légnyomás nagyon elálmosított, és amúgy sem aludtam valami sokat az éjjel.

Szerencsére minden a legnagyobb rendben ment, ezért viszonylag hamar megérkeztünk. Első utunk a kórházba vezetett.

Anyu jött értünk, és vitt be minket. London nagyon zsúfolt volt, mint minden reggel. Egy kicsit hiányzott ez a légkör, és az állandóan változó időjárás... és persze az angol nyelv. Nagyon keveset tudok németül, és szinte semmit sem értettem a környezetemben. Ezt leszámítva nagyon jó volt a „kirándulás”. Imádok világot látni, más kultúrákat megismerni.

Az úton nagyon csendben voltunk. Egyszer-egyszer feltettünk egymásnak egy-egy kérdést, de aztán gyors választ adva visszamerültünk gondolataink világába. Anyun is látszott, hogy nagyon álmos. Biztos ő sem aludt valami sokat az éjjel.

Amint megérkeztük, kiment az álom a szememből, és kíváncsiság fogott el. Vajon mit akarhat tőlem nagyi? Mi volt ennyire halaszthatatlan?

Beléptünk London egyik legjobbnak tartott kórházába, és megrohamoztuk a liftet. A nagyi kórterme a 3. emeleten volt. Egy nővér fogadott minket, amikor megközelítettük a szobát. Épp a nagyimtól jött ki.

           - Bemehetnek. Már ébren van – mondta a nővér. Volt valami családias a mosolyában... valami, ami melegséget árasztott. Nem tudtam megmagyarázni, hogy mi az.

Először én mentem be hozzá. Nagyon gyengének nézett ki. Valamiért mindenki gyengének néz ki, amikor a kórházban van. Talán a kaja az oka?

A nagyi mosolyát felvette, és máris erősnek, és határozottnak tűnt.

           - Kedvesem! Úgy örülök, hogy itt vagy! – kitárta karjait, én pedig befészkeltem magam azokba. Mindig eláraszt a melegség, mikor megölel...

           - Hogy vagy?

           - Áhh... kutya bajom! A bugyuta orvosok bent akarnak még tartani pár napig, de tudnám, hogy minek? Jól vagyok! A tegnapi dolog csak...

           - Csak mi? – nagyon érdekelt, hogy mivel akarja magyarázni, hogy szívrohama volt.

           - Nézd... valamit tudnod kell. Elsőször nagyon meg fog lepni, aztán nem fogsz hinni nekem, de aztán lassan te is rá fogsz jönni, hogy mindennek, ami eddig történt veled, okkal történt.

           - Nagyi, mégis miről beszélsz? Miért akartad, hogy hazajöjjek Bécsből lóhalálában, és mi ez az egész? Mit titkolsz?

           - Kedvesem... nagyon különleges család tagja vagy! Különlegesebb, mint az valaha gondoltad volna.

           - De mégis miért?

           - Azért mert... 

I. Fejezet.

Kedves olvasóim!

Itt is lenne az első fejezet! Nem fűznék hozzá semmit, inkább csak jó olvasást kívánok! 

N.

                    Alexander.

          Még soha nem aláztak meg így. Pedig volt már egy-két megalázó pillanata az életemnek, de ez viszi mindet. Felszarvaztak! El sem hiszem, hogy Alice tényleg megcsalt!

           - Drágám, meg tudom magyarázni – ez annyira tipikus!

           - Nem érdekelnek a magyarázataid. Hogy tehetted ezt velem? Hisz, én tényleg szerettelek! – egy kicsit hangosabban jelentettem ezt ki, mint kellett volna, ugyanis a srác, aki a mi ágyunkban öt perccel ezelőtt épp a menyasszonyomat elégítette ki, lóhalálában elsietett. Abban az ágyban, amelyikben én nap mint nap aludni szoktam. Ez undorító! A hányinger környékezett, ha belegondoltam ebbe. Hogy lehet valaki ennyire szemét? Az a személy alázott meg, akit a legjobban szerettem. Az életemet adtam volna érte. Most mit tegyek?

          Szerencsére a srác sietősen elment. Nem akartam balhét, ezért nem mentem neki. Pedig minden önuralmamra szükségem volt ahhoz, hogy ne mossak be neki egyet.

           - Kérlek Alex, mondj valamit!

           - Add vissza a gyűrűt. – ennyit tudtam mondani. Nem akartam több szót váltani vele. Lehúzta a gyűrűt, és a kezembe csúsztatta. Még mindig élénken él bennem az arca. A Meglepődöttség, az öröm... mindent ki lehetett olvasni az arcáról.

         

„A gyomromban pillangók röpködtek, Egy év randizás után, végre úgy érzem, hogy eljött az idő! Az idő, hogy életem értelmét megkérjem, hogy legyen a feleségem. A London Eye-ban vagyunk, és azt tervezem, hogy amikor a tetején leszünk, és az egész város látható lesz, megkérem, hogy jöjjön hozzám. A nagyim adta a hétvégén a gyűrűt. Az övé volt, azelőtt pedig a nagyapám nagyijáé. Nagyon régi gyűrű lehet... még a XVIII. századból származhat. Kibéreltem egy páholyt, és a padlóját rózsaszirmokkal díszítettem. Beléptünk Alice-szel a tágas páholyba, és egy kellemes csók után, letérdeltem:

 - Alice Rosalyn Graham, te vagy az életem. Megtisztelsz azzal, hogy hozzám jössz feleségül? – az arcán rengeteg érzelem játszott. Egyszerre lehet látni rajta a döbbentséget, és az örömöt. Mit meg nem adnék, ha minden nap láthatnám ezt a boldogságot az arcán. Mindent el fogok követni azért, hogy boldog legyen!”

Nem gondoltam volna, hogy így fog alakulni. Szerencsére ma hamarabb elengedtek minket a forgatásról. Nem számítottam rá. És látom Alice sem.

 - Alex, kérlek...

 - Alice, ne nehezítsd meg a dolgom – szóltam közbe, még mielőtt elvesztem az eszem, és olyasmit teszek, amit majd megbánnék - Épp eleget ártottál már nekem. Ez a kapcsolat halott. Nem bízhatok benned ezek után!

 - Jó. Legyen! Amúgy is, csak a pénzedért akartam a feleséged lenni! – ezek a szavak végleg a padlóra küldtek. Most már nem csak benne, de a többi nőben sem tudok majd megbízni. Hogy lehet valaki ilyen gonosz? Sosem tudtam megérteni az ilyen nőket. A kapzsiság annyira eluralkodik rajtuk, hogy bármire képesek a pénzért. Még arra is, hogy olyan emberrel lefeküdjenek, akik iránt nem éreznek semmit. Az ilyen nőket hívják kurváknak!

Egy órája még szerelmes voltam, most undorodom a nőktől. Lehet, hogy vannak rendesek, de nagyon nehéz őket megtalálni. A dolgaim a bőröndjeimben vannak, én pedig készen állok arra, hogy egy hotelben éjszakázzak. Legalább lesz időm gondolkozni. De mégis min gondolkozzak? A menyasszonyom – vagyis az ex-menyasszonyom - egy kurva! Remélem soha nem fogom már látni! És még csodálkoznak a nők, ha megerőszakolják, vagy megverik őket! Egyes nők képesek bármire a pénzért, és ezért vannak olyan idióták, akik azt hiszik, hogy csakis azért, mert egy nő ilyen, ezért az összes ilyen!

Az éjszakámat egy hotelben töltöttem. Holnap korán be kell mennem a forgatásra, az utolsó simításokat is megcsinálni. Amanda Seyfried-del, és Anne Hathaway-jel játszom egy filmben. Szerencsére már nincs olyan sok munka hátra. Ezek után el akarok menni innen. Messze. Keletre... Igen! Amúgy is, mindenki Amerikába akar menni, vagy Kanadába. Hát én meglátogatok néhány Keleti országot. Biztos Németországban is rengeteg látványosság van, és Ausztriában is! Nem is beszélve Oroszországról, Olaszországról és Romániáról. Nagyon kíváncsi vagyok Erdélyre. Vajon ott tényleg élnek vámpírok? Milyen jó lenne! Hirtelen olyan vágy kapott el, amely még soha! El kell mennem innen! Világot akarok látni! Embereket akarok megismerni. És biztos nem fognak felismerni. Ennyire nem vagyok híres... legalábbis remélem...

Reggel, vagyis inkább hajnalban, bementem a stúdióba, ahol nagyon sok karikás szemű emberke fogadott. Én sem nézhettem ki különbül. Nagyon keveset aludtam az éjjel. Nagyon zavar még mindig, hogy annyira naiv voltam, hogy majdnem elvettem egy pénzéhes ri**ancot! Bele sem merek gondolni mi lett volna, ha hozzám jön. Biztos megölt volna, hogy az övé legyen az összes pénzem. Az ilyen nők bármire képesek!

Ki kell ürítsem a fejem! Elég az önsajnáltatásból! Még ma megcsinálom a menetrendet, és körbe fogom utazni Európát. Ez amolyan „felejtő kúra” lesz... ez kell most nekem. Erre van jelenleg szükségem! 

Alice Rosalyn Graham

A hűtlen menyasszony.