XXVIII. Fejezet

Kedves olvasóim!

Sajnálom amiért a múlthéten nem hoztam fejezetet, de elromlott a gépem, és csak most kaptam vissza. Meg is vagyok fázva - ismét - és minden egyéb bajom van! De még ez sem akadályozott meg! Megírtam az utolsó előtti fejezetet! Magam sem hiszem el, hogy még egy rész és vége! Kicsit hiányozni fog! Ez volt a kedvencem! Remélem nektek is! ;) 

Ami a következő blogomat illeti: már elkezdtem megírni a bevezetést, de még nem jutottam a végére. Hozom amilyen hamar csak tudom!

Nem is húzom tovább a szót! Jó olvasást! :)

N.

                  A túlélésért bármit!

                  Prue szemszöge.

          - Renée, mégis mi a fene folyik itt? Mit keresek a húgom testében? – kérdeztem, mikor már nem émelyegtem annyira.

          - Elizabeth átírta azt a varázsigét, amivel a múltkor képességet cserélt Nate-tel. Azt akarta, hogy lelket cseréljetek, mert azt remélte, hogy te tudod, hogy hol tartott fogva Dawn és Malory.

          - Te honnan tudod, hogy kik ők?

          - Alex mondta el Lizzy-nek. Tudod a srác, aki az ősi boszorkány hasonmása. De ezt majd később! Most inkább mondd el Nate-nek, hogy hol voltál, hogy tudjuk kimenteni Lizzy-t!

                   Elizabeth szemszöge.

         Kattogott az agyam, de semmi jó dolog nem jutott eszembe, ezért a gonosz ötletemet vetettem be. A zsebemben volt a kulcsom. A kezembe teleportáltam, és vámpír nyakába döftem. Tudtam, hogy nem fog sokáig használni nála, de annyi időre elég volt, hogy megragadjak egy fáklyát, és rádobjam. Dawn sikított egyet, és próbált segíteni a vámpírnak. Mike lángra kapott, közben vergődött, és kiabált a fájdalomtól, és még büdös is volt, amikor égni kezdett a ruhája, majd később a teste. Azzal nyugtattam magam, hogy ha én nem teszem ezt meg vele, akkor ő fogja velem. Abban a pillanatban a túlélésért bármit megtettem volna! Malory-t cseppet sem érdekelte Mike. Ő inkább engem nézett, de nem úgy, mintha gyűlölt volna. Még haragot sem láttam a szemében. Inkább, mintha csodált volna.

          - Te Elizabeth vagy, nem igaz? – suttogta. Alig lehetett hallani, mivel Dawn és Mike szinte egyszerre sikítottak. Mike olyannyira megégett, hogy már a húsa is látszott a lángok mögött. Egyszer csak abbahagyta a vergődést. De én tudtam, hogy nem halt meg. Egy vámpírral csak a tőr végez. Hamarosan felébred, és akkor imádkozhatok, hogy csak simán törje ki a nyakamat! Úgysem fogja! Élvezni fogja, hogy kínozhat!  

          - Te ribanc! – csak ennyit mondott Dawn, és felemelte kezeit, hogy felrobbantson. Összeszorítottam a szemem, mert hirtelen másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy milyen csúnya halál, ha valakit felrobbantanak. Ám valamiért nem sikerült neki. Mintha a nyakláncom magába szívta volna az erejét. Dawn próbálkozott még, de hiába. Szerencsémre nem sikerült neki. Prue nyaklánca nem engedte. Elképesztő, hogy ezek a családi ékszerek milyen sok dologra képesek.

          - Malory, csinálj már valamit! – mondta Dawn, de a húga először tett semmit. Csak állt egy helyben, és engem bámult. Sajnálatot láttam a szemeiben. Ő nem olyan, mint a nővére! Mikor Dawn másodjára szólt rá, Malory átvette az alakomat, kinyújtotta a kezét, és magához hívta a nyakláncomat. Dawn ismét felemelte a kezét, de nem vártam meg, amíg használni kezdi az erejét rajtam. Nem akartam, hogy darabokba találjanak meg a szeretteim, ha vége ennek az egésznek! Felvettem a teleportáló alakomat, és haza teleportáltam magam.

         Otthon a padláson találtam a nagyit, Nate-et és Prue-t - a saját testemben.

          - Mégis miért nem jöttetek értem? Dawn majdnem darabokra szakított! – mondtam – vagyis inkább kiabáltam – kissé hisztérikusan.

          - Sajnálom Liz, de nem tudtam, hogy hová vittek – mondta Prue. Látszott rajta, hogy aggódott miattam. Közelebb jött hozzám, és magához vont. Megölelt, de olyan szorosan, mint még senki azelőtt! Érdekes volt, hogy a saját testem ölelt, míg én egy másikban voltam.

          - Számíthatunk arra, hogy ismét megtámadnak minket! Végeznünk kell velük, méghozzá most azonnal! – mondta a nagyi, és látszott rajta, hogy nagyon hosszú volt már számára ez a nap. De tudtam, hogy hiába küldeném el aludni, nem menne.

 - Én tudom, hogy hol van a hely, vissza tudok oda menni. – mondtam.

          - Liz, ez most túl veszélyes lenne! Nem vagy még elég felkészült ahhoz, hogy megküzdj velük! – mondta Nate.

          - Dehogynem! Ők ketten vannak, mi pedig négyen!

          - Öten! – mondta egy ismerős hang a hátam mögött. Megfordultam, és Alexandert láttam az ajtóban. Már fel sem merült bennem, hogy hogyan került ide.

          - Alex, mit keresel te itt? – kérdeztem tőle. Ő kicsit furcsán nézett rám, amit először nem értettem.

          - Lizzy, megmentetted az életem. Azok a démonok nem téged akartak, hanem engem, és te megvédtél tőlük. Tartozom neked annyival, hogy segítek neked és a családodnak. – mondta Prue-nak Alex. Nyilván nem tudta, hogy testet cseréltünk. Prue is kérdőn nézett Alexre.

          - Igazából én mentettem meg az életed. Testet cseréltem Prue-val – mondtam, s közben a könyv felé vettem az irányt. Megkerestem az igét, amit beleírtam, és felolvastam.  Ismét elkezdett forogni velem a világ. Elsötétült előttem minden, és a következő másodpercben a saját testemben találtam magam. Jó érzés volt végre a saját testemben lenni. Amint feltápászkodtam, és egy kicsit magamhoz tértem, megköszöntem Alexnek, hogy segít nekünk. Meg is öleltem volna, de nem tudtam, hogy Nate mit fog szólni.

Helyette odamentem Prue-hoz, és megöleltem.

          - Jól vagy? – kérdeztem tőle. Még mindig öleltük egymást, szorosan, mintha rég nem találkoztunk volna, és közben elkapott egy nagyon rossz érzés. A félelem. Féltem ettől a csatától, a két árulóval. Féltem, hogy el fogom veszíteni Prue-t! Most is csak egy hajszálon múlt az egész! Lehet, hogy legközelebb nem lesz ekkora mázlink! Szeretem a nővérem, és nem akarom elveszíteni!

          - Alexander, nagyon hálásak vagyunk, amiért segítesz nekünk! – mondta neki a nagyi. Ő csak legyintett egyet.

          - Nos Liz, indulhatunk? – kérdésére én csak bólintani tudtam.